Vádat emelnek a volt őrmester ellen, aki fegyveres rablásokat követett el

bűnügy
2016 augusztus 04., 07:26
comments 21

Vádat emelt egy volt rendőr őrmester és civil társa ellen fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Az ügy elsőrendű vádlottja az elkövetés idején a BRFK egyik kerületi rendőrkapitányságán járőrként szolgálatot teljesítő rendőr őrmester volt. 2015 áprilisában a szolgálatával összefüggésben ismerkedett meg későbbi tettestársával, az ő feladata volt a férfi lakhelyelhagyási tilalmának ellenőrzése. Baráti kapcsolatba kerültek, majd elhatározták, hogy együtt fegyveres rablást követnek el.

Az ügyészség szerint a két férfi 2015 áprilisa és júniusa között 3 helyszínen 6 ember sérelmére követett el fegyveres és részben csoportos rablást meg más bűncselekményeket. Mindegyik alkalommal rendőri eljárást színleltek, de a sértettekre gáz-riasztópisztolyt fogtak, majd miután megkötözték őket, aztán készpénzt és különböző értékeket raboltak el.

A volt rendőr házi őrizetben, a társa előzetes letartóztatásban van, velük szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetésre tett indítványt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.