Dzsudzsák: Továbbra sem tettem le arról, hogy egy topbajnokságban futballozhassak

sport
2016 augusztus 09., 07:17
comments 125

A Nemzeti Sportnak magyarázta meg Dzsudzsák Balázs a csapatváltását: a török Bursapsortól az emírségbeli Al-Wahda együtteséhez igazol.

„Az Al-Wahda már az Eb előtt bejelentkezett értem, vezetőedzője, Javier Aguirre mindenáron a csapatában akart látni. Az ajánlat mesés volt, de elsőre visszautasítottam,”

kezdte Dzsudzsák, aki abban bízott, hogy egy sikeres Eb-szereplés után valamelyik jobb európai bajnokságba igazolhat, a fő cél a Bundesliga volt. Bár jól játszott Franciaországban, hiába várta a megkereséseket.

"Végül hiába vártam két héten keresztül, hogy megcsörrenjen a telefonom. Nem tagadom, ez rosszul érintett. Az Európa-bajnokságon mást sem hallottunk, minthogy a magyar játékosok mennyire jók, itthon is minden rólunk szólt, azt hittem, nem győzünk majd válogatni az ajánlatok között. De szinte senkit nem kerestek,”

mondta. A magyar válogatott csapatkapitánya szerint a Hertha nem tudta volna kifizetni, így a berlini csapat komolyan szóba sem jött, a Schalke és a Leverkusen csapataival pedig nem sikerült a törököknek megegyezni.

„Csütörtökön még egy utolsó esély nyílt arra, hogy Európában maradok: azOlympiakosz ötszázezer euróért vett volna kölcsön egy évre, opciós joggal a jövő évi vásárlásra. A Bursaspor elnöke viszont ezt érthetően visszautasította: ott hevert előtte az Olympiakosz fél-, és az Al-Wahda hárommillió eurós ajánlata,"

tette hozzá. Dzsudzsák tudja, hogy megosztja a közvéleményt az átigazolása, és sokan pénzéhesnek tartják, de nem volt más választása.

„Nem arról szól a történet, hogy volt hat, szakmai szempontból remek ajánlatom és én a hetediket, az anyagilag vonzóbbat fogadtam el, hanem arról, hogy egy konkrét megkeresés volt. A szerződésem két évre szól, akkor 31 éves leszek, így továbbra sem tettem le arról, hogy egy topbajnokságban futballozhassak.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.