Trump tett egy utalást arra, hogy talán fegyverrel kellene megállítani Clintont

A legutóbbi beszédében Donald Trump tett egy utalást arra, hogy ha Hillary Clinton el akarja törölni a fegyvertartást biztosító második alkotmánykiegészítést, akkor talán csak fegyvertartók tudják megállítani.

Persze az már Trumptól erős lenne, ha nyíltan merényletre biztatta volna a támogatóit. Az észak-karolinai Wilmingtonban azt mondta, Hillary lényegében el akarja törölni a második kiegészítést, ha kinevezi a bíróit, akkor az emberek már semmit sem tudnak tenni ellene. Majd hozzátette:

„Habár a második kiegészítés, talán az, nem tudom. De azt mondom, az egy szörnyű nap lenne.”

Ez pont az a megfogalmazás, ami ha túl nagy botrányt kavar, még elkezdhet magyarázkodni, hogy nem úgy értette. Habár a második alkotmánykiegészítés elég egyértelműen fogalmaz: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.

A demokraták kampányfőnöke, Robby Mook szörnyűnek nevezte azt, amit Trump mondott. Szerinte aki az Egyesült Államok elnöke akar lenni, az nem biztathat erőszakra. Az egyik connecticuti szenátor szerint itt szó sincs politikai bakiról, Chris Murphy szerint Trump merénylettel fenyegetőzött.

Később Trump Fox News-nak azt mondta, csak a második kiegészítésért szerveződött mozgalomra utalt. Szerinte a teremben mindenki értette, hogy erre utalt. (Guardian)