Ép magzatburokban jött a világra egy baba Brazíliában

Tbg
életmód
2016 augusztus 13., 09:27
comments 167

Ha a disznósajt élne, pont így nézne ki, mint ez a születése pillanatában elkapott csöppség, aki Sao Paolóban jött világra.

link Forrás

A felvételt egy nővér készítette a babáról, akinek tisztán kivehetők testének körvonalai a burok alatt. Ikertestvére - aki szintén jól van - magzatburka annak rendje és módja szerint megrepedt a szülés előtt.

A nővér, Gisele Correa a videót feltette a Facebookra „gyönyörű, történelmi pillanat” szöveggel, amit 41 millióan látták eddig csak a Facebookon.

Correra egy brazil lapnak elmondta, nagy rutinja van már szülések levezetésében, de ilyet még nem látott. A felvétel készítése előtt engedélyt kért a műtétet végző doktortól, aki ugyancsak eksztatikus állapotba került: ilyen jelenség a statisztikák szerint nyolcvanezer szülésből egyszer fordul elő.

Kapcsolódó hír, hogy Doumában, a szír polgárháború egyik leginkább harcok sújtotta térségében épen és egészségesen jött létre egy sziámi iker.

photo_camera A szíriai arab vörös félhold szervezet fotója az ikrekről. (Forrás)

A két kisfiú még júliusban született, azóta sikerült őket átszállítani Damaszkuszban, de mindenképpen meg kell műteni őket. Most a WHO-hoz fordult a kórház, hogy valahogy segítsen, mert a háború miatt ilyen beavatkozásra képtelenek Szíriában. (RT/YT/BBC)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.