Hekkerek lopták el majd 200 amerikai demokrata képviselő személyes adatait

2016 augusztus 14., vasárnap 11:24
64

A magát Guccifer 2.0-nak nevező hekker vagy hekkercsoport betört az amerikai Demokrata Párt Kongresszusi Kampánybizottságának rendszerébe, és elloptak onnan egy csomó adatot. Az ügyre pénteken derült fény, amikor a Guccifer 2.0 egy saját honlapra posztolta majd 200 jelenlegi és korábbi demokrata párti képviselő telefonszámát és ímélcímét.

A képviselők mellett több, magas rangú beosztottjuk adatai is megjelentek a honlapon.

Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője azt mondta, hogy ő éppen Floridából repült Kaliforniába, amikor megjelent a hír, és már leszálláskor is egy rakás zaklató ímél, hangüzenet és sms fogadta.

Pelosi válságülésre hívta össze a demokrata frakció tagjait, és mindenkinek javasolta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, változtassanak ímélcímet és telefonszámot, és írják át minden fontos netes jelszavukat.

A szivárgásban olyan demokraták is érintettek, akik az amerikai Képviselőház titkosszolgálati, külügyi és katonai bizottságaiban tagok. Az ő telefonszámaik és ímélcímeik különösen nagy kockázatot jelentenek, ugyanis, ha idegen titkosszolgálatok kezébe kerülnek, azok megpróbálhatják feltörni a postafiókokat és visszamenőlegesen is lekövetni a telefonszámokhoz tartozó adatokat.

Az adatok azonban nem voltak túl sokáig a neten, a Guccifer 2.0 ugyanis érthetetlen módon egy sima WordPress-oldalra töltötte fel az információkat, a WordPress az amerikai hatóságok kérésére azonnal gondoskodott a tartalom eltávolításáról.

Hogy mekkora kár keletkezett, és milyen érzékeny adatok szivároghattak még ki, azt még vizsgálják. (Wall Street Journal)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt