Baji Balázs a trópusi vihar ellenére is elődöntős 110 méter gáton

sport
2016 augusztus 16., 01:06
comments 6

Baji Balázs bejutott az elődöntőbe 110 méteres gátfutásban a Rio de Janeiró-i olimpia hétfői versenynapján.

AFP PHOTO / OLIVIER MORIN
photo_camera AFP PHOTO / OLIVIER MORIN

Rióban hétfőn hétágra sütött a nap, 30 fok feletti volt a hőmérséklet, estére azonban beborult az ég, feltámadt a szél, és kevéssel az esti program kezdete előtt az eső is rákezdett.

A gátasok első előfutama alatt is esett, de a második futam résztvevői - köztük Baji Balázs - szakadó esőben voltak kénytelenek rajthoz állni. Amire a rajtgépbe szólították a sprintereket, a pályán állt a víz, látni sem nagyon lehetett a vízfüggönytől, ami különösen veszélyessé tette az egyébként sem kockázatmentes számot.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar atlétát viszont a zord körülmények láthatóan nem zökkentették ki, nagyon jól kapott lábra, majd az élen futott egészen az utolsó gátig, amit ugyan letalpalt, de így is másodikként ért célba 13.52 másodperces, a körülményeket nézve parádés eredménnyel. A futamokból az első négy automatikusan továbbjutott, Baji összességében a 11. helyen végzett. Ez, különösen a körülményeket figyelembe véve, jó eredmény, és nem tűnik lehetetlennek a nyolcas döntőbe kerülés sem.

Baji a futam után arról beszélt, hogy mindenre felkészülten jött az olimpiára, úgy, hogy bármilyen körülmények között jól teljesítsen, ezért nem is idegeskedett az eső miatt.

"A szöges cipő miatt nem csúszkáltam, azzal nem volt probléma, látni viszont nem sokat lehetett. Ami nehéz volt, hogy sokat kellett pislognom, mert az eső folyt a szemembe. Rengetegszer futottam már, rossz időben is sokszor, ilyen szakadó esőre viszont nem emlékszem. Ennek ellenére nem zavart, csak az volt a fontos, hogy jól fussak"

- nyilatkozta a 27 éves sportoló, aki az MTI-nek elmondta, jó formában van, és a futásával is elégedett.

"A cél az volt, hogy könnyedén fussak az előfutamban, persze ilyen időben nem lehetett nagyon lazán, kaparni kellett rendesen. Ám jól ment, és ha nem rúgok bele az utolsó gátba, akár nyerhettem volna."

Bajiék futása után a szervezők tíz percre felfüggesztették a programot, amíg az eső kissé csendesedett.

A gátasok elődöntőjét és fináléját a keddi versenynapon rendezik. Az elődöntőket magyar idő szerint szerdán 1.40, míg a döntőt 3.45-kor.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.