Harrach Péter szerint Ferenc pápa menekültügyi gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét

vallás
2016 augusztus 16., 11:38
comments 572

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter egy interjúban beszélt arról a nézetkülönbségről, ami a közelmúltban lépett fel a Vatikán hivatalos álláspontja és a magát kereszténynek valló magyar jobboldali politika álláspontja között.

A lényeg nagyjából annyi, hogy Ferenc pápa a menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatban olyan bibliai alapokon nyugvó nézeteket hangoztatott, mint a minden embert megillető tisztelet, szeretet, a kölcsönös elfogadás és az elesettek védelmének szükségessége.

Ezzel szemben a KDNP-t is soraiban tudó magyar kormánykoalíció inkább a menekültek elleni uszításban találta meg a számukra kedvező irányt. A hazai jobbos sajtóban érezhető kampány is indult Ferenc pápa ellen, a Fidesz-körüli szerzők sorra gazemberezték és idiótázták le a Vatikán vezetőjét.

Ebbe a vitába jött most Harrach Péter, hogy rendet tegyen.

Harrach szerint Ferenc pápa elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél, ők pedig elsősorban az otthonainkat fenyegető migránsáradatról. "Egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos", mondta Harrach, aki szerint ugyanannak a kihívásnak két veszélyéről van szó. Önmagában mindegyik indokolt, de a másik teljes kizárásával nem lehet hiteles.

Majd elmondta, hogy Ferenc pápa

"menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmukat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyanis elsősorban spirituális és nem politikai vezető. A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a migránsáradat elleni védekezést. Természetesen ennek mi sem tudunk örülni".

A KDNP frakcióvezetője szerint a pápa menekültekkel való azonosulása egyrészt hosszú dél-amerikai papi szolgálatával, másrészt azzal magyarázható, hogy jezsuita, egy olyan szerzetesrend tagja, amelyik "feladatának ma nem a küzdelmet, hanem a párbeszédet, az együttműködést tartja".

Arra kérdésre, hogy miért olyan népszerű liberális körökben a pápa, Harrach Péter úgy válaszolt: az embert megértő, gyengeségeit elnéző lelkipásztor, magatartását sokan a "normák mellőzésének tartják".

"Ha szavait politikai mezőben értelmezzük, félreérthetők, sőt könnyen félremagyarázhatók".

Hozzátette: Ferenc pápa menekültüggyel foglalkozó megjegyzései nem olyan egyoldalúak, mint azt a liberális média érzékelteti. Az elvándorlók és menekültek 102. világnapja alkalmából írt üzenetében például úgy fogalmazott: "ha felelős kötelezettséget is vállalnak befogadóik iránt, elismerik és tiszteletben tartják a befogadó ország anyagi és szellemi örökségét, miközben megtartják annak törvényeit és együtt viselik terheit".

Harrach beszélt arról is, hogy a menekültáradattal szembeni felelősség koncentrikus körökben írható le: első helyen saját honfitársaink és azok otthonainak védelme kötelez minket. Természetesen nem lehetünk közömbösek - különösen az egységesülő világban és a lehetőségek birtokában - a távoli ténylegesen üldözöttek iránt sem, tette hozzá megengedően.

Kitért arra: a migránsok túlnyomó többsége nem üldözött, hanem a jobb élet reményében útnak indult, a felbujtók által átvert ember. Többségük hódító ideológiát követ, a toleranciát nem ismeri, ezért alig-alig integrálható, nem is akarja megtartani a befogadó ország törvényeit és életformáját. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.