Leonardo da Rogán, a Fidesz-reneszánsz legnagyobb feltalálójának 10 legfontosabb találmánya

TUDOMÁNY
2016 augusztus 16., 11:09
comments 122

A közvélemény egy részét meglepte, hogy Rogán Antal propagandaminiszter feltalált egy olyan, elektronikus aláíráshoz kapcsolódó eljárást, amit azonnal megvásárolt egy rakás állami és nem állami, de államtól függő cég egy talicska pénzért. (Amiből persze egy forint sem Rogán Antalé lett.)

Voltak, akik nevettek, a zsebük felé mutogattak, azon élcelődve, hogy Rogán Antalnak köztudomásúlag közgázos pénzügy szakos diplomája van, és amúgy is szinte teljes felnőtt életében főállású, méghozzá igencsak leterhelt politikus volt, hogy is találhatott volna föl ilyesmit.

A közvéleménynek ez a része azonban ostoba, irigy, kommentelőlekű és mélyen tájékozatlan. Rogán Antal igazából ugyanis az Új Cinquecentónak is nevezett Fidesz-reneszánsz egyik legfontosabb tudós-feltalálója. (Ez a Cinquecento a NER-arisztokrácia álta annyira kedvelt Mercedes S-500 Maybach modelljéről kapta a nevét.)

Egy csomó ember nem is tudja, hogy amikor felkapcsolja a villanyt, meggyújtja a gázt vagy megsimogatja Fülest, azt is nem másnak, mint Rogán Antalnak, a feltalálónak köszönheti. Vagyis majdnem.

Íme a Vend-vidék Edisonjának 12 legfontosabb találmánya:

Az önjáró ostromgép

Állítólag ez volt hősünk első, egy általános iskolás füzet hátuljába felskiccelt találmánya. Ki ne rajzolgatott volna hasonlókat kiskorában? Rogán harci szerkezete azonban eltér bárki másétól, amennyiben az a specialitása, hogy tévedhetetlenül megtalálja a várban a házipénztárat.

Mechanikus vágó-számológép, ami bárminek levágja a 40 százalékát

Rogán Edison-Tesla-típusú multitalentum, a polgármesteri karrierje elején feltalált szerkezete ugyanis bármifajta elektronika vagy programozható alkatrész nélkül, egyszerűen legyártható mechanikus részegységekből összeállítva is képes levágni bárminek a 40 százalékát. Ez a tulajdonsága tette annyira exportképessé a fejlődő országok piacain.

Ejtőernyő

„Ha az ember pozíciót vált, a becsapódás erejét egy felette lebegő, könnyű, vékony, téglalap alakú test csökkenti a legjobban” - jegyezte fel a Mester híres Jegyzetfüzetébe, látnoki módon. Kísérletezett szövettel, műanyaggal, gumival és papírral, hogy az ideális megoldást végül a használt, lehetőleg kis címletű bankjegyekben találja meg.

A Diákfiúnak Kinéző Kutyasétáltató Android

Nem minden találmánynak kell karót nyelten komolynak lennie! Amikor pár évvel ezelőtt elterjedt, hogy Leonado da Rogán már a kutyáját, Krumplit sem maga sétáltatja, hanem bérsétáltatókat fogadott, Rogán igencsak felháborodott a sajtó rosszindulatán. A miniszter környékén lakók nem igazán értették a dolgot, hiszen ők a Barátok köztben is szerepelt Rogán Krumplit egy idő után nem az ismert újbárói család tagjaival, hanem diákfiúnak kinéző figurákkal látták pisilni-kakilni. Utólag döbbent rá mindenki, hogy ha a Hankóczy Jenő Utca Edisonja tényleg nem alkalmazott bérsétáltatókat, akkor csakis a Kempelen Farkas-féle sakkozógépet megszégyenítő androidokkal csaphatta be a környezetét.

A Rogán-bozon

Az öntelt európai tudomány levitézlett képviselői csak néztek, amikor a magyar kormány a részecskefizikában is úttörő Rogán Antal ötlete nyomán megépítette a Nagy EU-támogatás Ütköztetőt. Az Új Magyar Tudomány vezéralakja teljes új alapokra helyezte a részecskefizikát azzal, hogy a Brüsszel és Budapest között, a föld alatt húzódó gyorsítóberendezésben nem szub- hanem szuperatomi méretű tárgyakat, nevezetesen az EU költségvetéséből kilőtt eurókat ütköztettek egymással. Már pár hónapnyi kísérletezés után sikerült bizonyítani az addig csak sejtett Rogán-bozon létezését. Ez egy olyan részecske, amit a részecskefizika standard modellje jósolt meg. Ez a részecske a közvetítője a Rogán-térnek és ez felelős a többi, a Rogán-bozonhoz lojális részecske olcsó lakással és EU-pénzzel való ellátásáért.

A Rogán-féle golyóscsapágy

Híres olasz névrokonához hasonlóan Leonardo de Rogán is sokat foglalkozott a surlódás csökkentésének praktikus módozataival. Hiszed vagy nem, az elsők között jött rá, hogy a surlódást a legjobban egy sor szorosan összetekert bankjeggyel lehet minimalizálni.

Spirálkaros pályázatfúrógép

Három tekerés és a gép használója máris részesedik a támogatási összegből. Mindezt olyan elv alapján kifejlesztve, amit már az ókori egyiptomiak is ismertek!

A Beauty Face applikáció

Az online megosztott fotói egyik felén szerinted miért néz úgy ki az egyébként teljesen normális külsejű Rogán Cecília, mint egy óriás lárva, akinek olajfestékkel, majd csónaklakkal kezelték volna le az arcát? Hát mert lojális a feltaláló férjéhez, akit természetesen nem hagytak hidegen az okostelefonos alkalmazásokban rejlő lehetőségek sem.

A Kvantumlakás

Rogán Második Törvénye szerint a külső szemlélő a Kvatumlakásnak vagy a helyét, vagy a becsült árát ismerheti meg, de a kettőt együtt sohasem, a pontos alapterületét pedig végképp nem. A Kvantumlakás jellegzetes tulajdonsága, hogy bár a helye ismert a newtoni térben, közemberi szem még sohasem látta.

A Rogán-féle műfogás

Lépj szorosan a fuldokló mögé, karold át, az erősebbik kezeddel markold meg a gyengébbik csuklódat, majd a karod a bordaív alá helyezve hirtelen emeld meg! Pillanatokon belül fel fogja köhögni a pénzt.

Címlapkép, fejléc: Tamás Bence Gáspár

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.