Nem az amerikai úszókat rabolták ki, hanem ők verték szét egy benzinkút klotyóját Rióban

sport
2016 augusztus 18., 16:29
comments 36

A korábbi hírekkel ellentétben nem rabolták ki a riói olimpián szerepelt Ryan Lochte úszót és három csapattársát, hanem a négy olimpikon rongált meg egy benzinkutat vasárnap hajnalban.

Lochte, Gunnar Bentz, Jack Conger és Jimmy Feigen egy buliból tartott az Olimpiai Faluba, amikor megálltak egy benzinkúton, rongáltak, és összetűzésbe kerültek a töltőállomás személyzetével - közölte a brazil rendőrség csütörtökön. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága nem kívánta kommentálni az információkat, korábban azt jelezte, hogy a sportolók együtt fognak működni a hatóságokkal a nyomozás során.

A Globo nevű brazil televízió később nyilvánosságra hozta a benzinkút videokameráinak felvételeit, amelyeknek tanúsága szerint az úszók vitába kerültek az ott dolgozókkal, akik ráparancsoltak a sportolókra, hogy üljenek le a földre, a kezüket pedig emeljék fel. A Globo televízió a weboldalán azt írta, Lochte és társai megrongálták a töltőállomás egyik mosdóját.

Mario Andrada, a játékok szóvivője minden idők legbrazilabb sajtóközleményében megvédte a négy randalírozó olimpiai bajnokot.

"Ezek a gyerekek csak próbálták magukat jól érezni. Legjobb tudásuk szerint képviselték országukat, hatalmas nyomás alatt versenyeztek. Hagyjuk őket békén. Néha teszünk olyasmiket, amiket később megbánunk. Jól érezték magukat, elkövettek egy hibát, de az élet megy tovább"

- mondta.

Korábban olyan híreket lehetett olvasni, hogy az úszók vasárnap rablótámadás áldozatai lettek, Lochte fejéhez fegyvert fogtak, értékeiket elvették. Ezután a brazil rendőrség kereste a sportolókat, hogy további információkat gyűjtsön az esetről, de sem Lochte, sem Feigen hollétét nem tudták kideríteni. A másik két úszót szerdán nem engedték felszállni az Egyesült Államokba tartó repülőgépre a hatóságok, hogy kihallgassák őket a történtekkel kapcsolatban. Ezután az is kiderült, hogy Feigen szintén Brazíliában tartózkodik még, míg Lochte hétfő óta otthon van.

Lochte a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként egyébként aranyérmet nyert Rióban. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt