Usain Bolt a legnagyobb, 200-on megszerezte nyolcadik olimpiai aranyát

sport
2016 augusztus 19., 01:39
comments 17

Riói idő szerint csütörtökön késő este a jamaicai Usain Bolt megszerezte második aranyérmét a 2016-os olimpián, pályafutása során összesen a nyolcadikat.

AFP PHOTO/Jeff PACHOUD
photo_camera AFP PHOTO/Jeff PACHOUD

A 200 méter síkfutás döntőjét sprinteléshez nem ideális időjárási körülmények között rendezték, így nagy időre nem lehetett számítani. Annak ellenére, hogy szinte az első métertől vezetett, a végén pedig nagy különbséggel nyert, Boltnak 19,78 másodperc kellett a táv teljesítéséhez, ami saját magához képest egyáltalán nem olyan gyors, és a célban látszott is arcán a csalódottság.

Második lett 20:02-vel a kanadai Andre De Grasse, harmadik 20:12-vel a francia Cristophe Lemaitre.

Bolt a 2008-as és 2012-es olimpiákon egyaránt megnyerte a 100 és 200 méteres versenyt, valamint a jamaicai váltó tagjaként a 4x100-as váltót is. A cél most is a triplázás, és erre minden esélye meg is lesz magyar idő szerint szombat hajnalban.

Ha a jamaicaiak ismét megnyerik a váltószámot, Bolt megszerzi kilencedik olimpiai aranyát is, és ezzel behozhatja a legendás Carl Lewist, aki a maga kilenc aranyából négyet távolugrásban szerzett. De ha a jamaicaiak nem nyernének váltóban, Usain Bolt akkor sem veszítheti el minden idők legnagyobb sprinterének koronáját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.