A szlovák kakifantom úgy érzi, nincs miért szégyenkeznie

bűnügy
2016 augusztus 20., 07:59
comments 28

Ártatlannak vallotta magát csütörtökön a bíróság előtt Martin Macko, a szlovák kakifantom. A 25 éves férfit azzal vádolják, hogy éjszakánként a pozsonyi utcákon nőket támadott meg, akiknek szarral kente össze az arcát és a haját. Volt, akit le is vizelt.

Mackót végül tavaly novemberben fogták el, épp részegen, szarral összekenve feküdt egy villamosmegállóban.

Miután bevitték, szembesítés következett, aminek során több nő is felismerte a kakifantomot, akit a szlovák sajtó „szaros fantomként”, illetve „kulás kujonként” emlegetett, szlovák megnevezése pedig a hovnoman volt. (A hovno jelenti az ürüléket.)

A mostani tárgyaláson újra szemtől szemben találkozott négy áldozatával, akik képtelenek elfelejteni a gusztustalan támadásokat.

Annak ellenére, hogy négyből hárman felismerték Martint, ő továbbra is tagadja a vádakat, pedig őrizetbe vétele után nem sokkal magára vállalta a támadásokat. Most apjával, most Pavol Macko generálissal mégis kitartanak az ártatlansága mellett. Pavol Macko egyébként a szlovák hadsereg vezérkari főnökének helyettese.A kép hátterében Martin Macko, a kakifantom. A kép előterében Pavol Macko tábornok, a kakifantom édesapja. A képet a Parameter.sk hozzájárulásával közölhettük.A kakifantom a tárgyaláson azt állította, hogy a nyomozók kényszerítették őt, hogy vállalja magára a tetteket. „Kérdezték tőlem, hogy izgatnak-e a nők. Azt mondtam, hogy igen. Azok a nők, akik rendelkeznek a nőiesség jeleivel: hosszú haj, mellek, karcsú lábak”- mondta Macko. Most az mondja, hogy a szembesítéseknél csak szerepet játszott:

„A kárvallottaknak azt mondtam, hogy szégyellem magam és egy disznó vagyok. Fejben azonban azt gondoltam, hogy nincs miért szégyenkeznem, hiszen csak egy egyszerű szerencsétlen vagyok, akinek tűrnie kell az élet lincselését.”

A kakifantom első bizonyítható akcióját 2015. április 13-án követte el, majd nagyjából havi rendszerességgel támadott meg nőket. (Paraméter.sk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.