Áder János szerint becsületes munkával és kitartó szorgalommal elérni valamit, már maga a hősiesség

POLITIKA
2016 augusztus 20., 09:13
comments 227

Amíg Orbán Viktor Rióban házalt a magyar olimpiai pályázattal, addig itthon szombat reggel Áder János, Kövér László, Simicskó István, Bakondi György és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar Főnöke tartották a frontot az augusztus 20-ai állami ünnepen a Kossuth Lajos téren.Fotó: MTI/Marjai JánosEzután az ilyenkor szokásos tisztavatáson Áder János köztársasági elnök arra intette az augusztus 20-ai katonai tisztavatás részvevőit, hogy legyenek büszkék magyarságukra, a magyarok eredményeire, a magyar találmányokra és a magyarok találékonyságára.

Meg olyanokat is mondott, hogy „mi ma is Szent István népe vagyunk, egy sokszínű nemzet, amely oly sokszor a maga erejéből forgatta a történelem kerekét”. A köztársasági elnök kiemelte, hogy hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve.

Áder szerint hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.

Az államfő emlékeztette a friss tiszteket arra is, hogy a magyaroknál senki nem tudja jobban, milyen a balsors, de a magyarokban volt annyi tehetség, küzdeni tudás, kitartás, hit és szorgalom, hogy bárhonnan visszakapaszkodjanak, hogy újra önmaguk lehessenek.Fotó: Marjai JánosAz államfő elmondta, a jelenlegi is zajló olimpia alatt többször is meg lehetett tapasztalni, hogy a „nemzeti érzés nemcsak felemel, hanem visz, repít is magával”. Áder János azt kérte a magyaroktól, hogy legyenek büszkék sportolóikra, és érezzék azt, hogy együvé tartoznak, amikor a dobogó tetején magyarok állnak.

Simicskó István arról beszélt, hogy magyar állam stabil pont a változó világban. Benkõ Tibor, a honvédvezérkar fõnöke, Áder János, Kövér László, Simicskó István, Tuzson Bence, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Salamon László alkotmánybíró a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütételén - Fotó: MTI/Marjai JánosA honvédelmi miniszter azzal biztatta a tiszteket, hogy a következő években több mint duplájára fog emelkedni a honvédelmi költségvetés, újraélesztik a hadiipart, új alapokra helyezve, a civil társadalom bevonásával fejlesztik az Önkéntes Tartalékos Rendszert, megerősítik a katonai hírszerzést és a katonai rendészetet, és folytatják nemzetközi missziós szerepvállalásaikat is. Mindemellett a katonák megbecsülésének jeleként a megkezdett illetményemelést is folytatni fogják. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.