Bayer kitüntetése miatt Tóth Bálint matematikus is visszaküldi lovagkeresztjét Áder Jánosnak

TUDOMÁNY
2016 augusztus 21., 09:51
comments 583

Tóth Bálint matematikus professzor levélben kéri a köztársasági elnököt, hogy nevét haladéktalanul töröljék a kitüntetettek listájáról.

„Elnök Úr!

2009. augusztus 20-án „több évtizedes, nemzetközileg is számon tartott tudományos, kutatói munkásság[om], oktatói és vezetői tevékenység[em] elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend

Lovagkeresztjével tüntetett ki Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság akkori elnöke. Ugyanezt a kitüntetést Ön a minap olyan személynek adományozta, aki a magyar társadalom széles körű konszenzusa – és a magam véleménye – szerint érdemtelen bármilyen elismerésre. Számomra vállalhatatlan, hogy e személlyel összefüggésbe hozható legyek, ezért kitüntetésemet visszaküldöm. Kérem, intézkedjék, hogy nevemet haladéktalanul töröljék a kitüntetettek listájáról.

Tóth Bálint

az MTA doktora a BME és a University of Bristol (UK) professzora az Academia Europaea tagja (MAE)”

Az egyetemi tanár a Köztársasági Elnöki Hivatalnak jelezte, hogy a kitüntetést augusztus 22. hétfő reggel postázza.

Bayer Zsoltot csütörtökön lovagkereszttel tüntette ki Lázár János. Tiltakozásul Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok korábbi országgyűlési biztosa és Kenyeres István vegyészmérnök már visszaküldték állami kitüntetésüket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.