A Bors véletlenül egy másik Szalai Ádámnak írt levelet, így ő válaszolt csajügyben a focista helyett

A hazai bulvárvilág augusztusi slágertémája volt az énekes Dobrády Ákos és a sorozatszínésznő Iszak Eszter szakítása. Ahogy az lenni szokott, a bulvárlapok naponta jelentkeznek az újabb és újabb fordulatokkal, kedden a Bors gurított éppen egyet, amikor arról írtak, hogy Iszak hamar megtalálta új kapcsolatát a magyar válogatott focista, Szalai Ádám személyében.

Szalai Ádám a válogatott csatár egy rajongóval szelfizik a Balaton Soundon (egyébként Ibizán nyaralt előtte), a háttérben Dudzsák Balázs rendel valamit. Ács Dániel felvétele.

A lap meg is kérdezte minderről Szalai Ádámot is, csak mint kiderült, véletlenül rossz emailcímre írtak és egy másik Szalai Ádámnak írtak. Ez úgy derült ki, hogy a nem focista Szalai megírta a Facebook-oldalán a sztorit és ez terjedni kezdett Tumblr-n. A másik Szalai Ádám annyit írt ki, hogy

"BULVÁRMÉDIA FAIL - ennek a cikknek a szépséghibája, hogy amikről azt írják, hogy nyilatkozta Szalai Ádám, azokat én nyilatkoztam. Sikerült nekik az én e-mail címemre írni a kérdéseiket úgy, hogy rá sem kérdezteék, hogy én a focista vagyok-e. Én pedig ilyet sosem állítottam, sőt, amiket válaszoltam, 100%-ig igazak a saját nézőpontomból... :D"

És tényleg, a Bors cikkében az volt a legjobb, hogy a nem focista Szalai nem hazudott benne:

Igaz, amióta elkezdett terjedni az átverés híre, a Szalai-idézett már eltűnt a cikkből. Kár érte, mestertrollkodás volt.