Álláshirdetésben keresik London új éjszakai urát

külföld
2016 augusztus 24., 06:33
comments 25

A város önkormányzata tette közzé a hirdetést, amiben éjszakai cárt keresnek. Azaz valakit, aki hetente két és fél napon át felügyelné, hogy minden a lehető legjobban alakuljon az állandóan pörgő városban.

A pozíciót a város májusban megválasztott polgármestere, Sadiq Khan hozza létre, és olyasvalakit keresnek, aki vigyáz a város éjszakai kulturális életének értékeire és segíti fejleszteni, valamint sokszínűsíteni a város éjszakai gazdaságát.

A feladatok között szerepel többek között, hogy kezdeni kell valamit az ingatlanbefektetők terjeszkedése miatt megugró bérleti díjakkal. A meredeken növő díjak miatt ugyanis sorra zárnak be a klubok, míg 2005-ben 3144-et, addig tavaly már csak 1733-at tartottak számon. Más becslések szerint a város alulról építkező zenei színtere 35 százalékot zsugorodott az elmúlt 10 évben.

A helyzet annyira drámai, hogy már Khan elődje, Boris Johnson is létrehozott féléves mandátummal egy bizottságot, ami azt vizsgálta, hogyan lehet megmenteni a város éjszakai életét. Majd pedig jött Khan, aki Amszterdam és San Francisco mintájára létrehozta az éjszakai posztot.

Mindennek külön jelentősége is lehet most a brexites népszavazás után, hiszen elég nagy az országban a gazdasági bizonytalanság és az ingatlanárak is megrekedtek, ezért lehet, hogy a partykultúra lehet majd az egyik kiút.

A részmunkaidős megbízásért 35 ezer font, azaz 12 millió forint jár egy évre, mellé pedig alighanem ingyenes bejárás a város összes bulijába.

Olyan jelentkezőt keresnek, aki képes irányítani, érti az éjszakai élet gazdaságtanát és képes politikai környezetben is dolgozni. (Quartz, címlapkép: Pixabay)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.