„Ha a nagyfiúkkal akarsz játszani, le kell feküdnöd a nagyfiúkkal”

A választási kampány, illetve főleg az ámokfutó üzemmódba kapcsoló Donald Trump keltette hullámok ugyan eléggé elnyomták a hírét, de a közelmúltban akadt még egy komolyabb botrány az amerikai jobboldalon. A konzervatív tábor médiabirodalmának, az óriási politikai befolyással bíró Fox Newsnak a vezérigazgatója, Roger Ailes két évtized után távozni volt kénytelen a vállalat éléről.

A világ egyik legbefolyásosabb médiabirodalmát 1996-ban alapította az ausztrál-amerikai Rubert Murdoch és az egykori republikánus tanácsadó Ailes, aki az indulástól kezdve vezette a céget.

Egészen 2016 júliusának végéig: Ailesnek azután kellett lemondania, hogy a televízió egykori bemondónője, Gretchen Carlson feljelentést tett ellene szexuális zaklatás vádjával. Keresetében Carlson azt állította, hogy Ailes szexre akarta rákényszeríteni, és amikor ellenállt, kirúgatta.

Roger Ailes felesége, Elizabeth Tilson társaságában (AFP PHOTO/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Drew Angerer)

Egyetlen vád lehet kevés lett volna, hogy Ailes bukja a pozícióját, de Carlson feljelentése lavinát indított el: sorra kezdtek el jelentkezni egykori alkalmazottak, akik mind hasonló dolgokat éltek át. A többségük személyesen élte meg Ailes zaklatásait, de voltak olyanok is, akik csak szemtanúként jelentkeztek. Mostanra több mint húsz nő állítja azt, hogy a Fox igazgatója zaklatta.

A megszólaló nők között volt az USA egyik legismertebb bemondónője, Megyn Kelly is, aki a Carlson ügyében nyomozó ügyészeknek mondta el, hogy tíz évvel ezelőtt Ailes őt is zaklatta.

A 76 éves médiavezér folyamatosan tagadta a vádakat, Murdoch is kiállt mellette, de közben a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált. Kelly megszólalása már túl sok volt a Murdoch-család többi tagjának, akik az anyacéget, a 21st Century Fox-ot igazgatják, és a kiszivárgott hírek szerint Ailes végül ultimátumot kapott: vagy megy, vagy kirúgják. Ailes az önkéntes távozást választotta, állítólag 40 millió dolláros lelépési pénzzel vigasztalódhatott.

De ettől még az ügy nem zárult le, Carlson ügyvédeihez sorra érkeznek az egykori alkalmazottak beszámolói arról, hogy mi mindent kellett átélniük a férfi közelében. A történetek között vannak olyanok, amelyek egészen a hatvanas évekig mennek vissza, amikor Ailes még producerként dolgozott a tévéiparban.

Lavina indult el

Érdemes röviden kitérni arra, hogy még 2016-ban sem számít magától értetődő dolognak, hogy egy munkahelyi szexuális zaklatás áldozata a nyilvánosság elé merjen állni. Ez magyarázhatja azt is, hogyan indult be ez a lavinaszerű reakció, és hogyan kezdtek el egymás után felszínre törni évtizedekkel ezelőtti esetek.

A Vox összeszedte a fontosabb magyarázatokat: egyrészt a szexuális zaklatás fogalma is viszonylag új fogalom, azok a viselkedések, amelyekkel akár megalázhatják a nőket munkahelyeiken, nagyon sokáig a normál ügymenet részei voltak. Évtizedeknek kellett eltelnie, mire nagyjából elfogadott lett, hogy nem lehet egy munkatársat vagy beosztottat szexuális aktusra felszólítani vagy csapkodni a seggét.

Gretchen Carlson (Rich Polk/Getty Images for Variety/AFP)

A másik ok, hogy az eddigi ismert esetek is mind mutatják, kell valaki, aki megtöri a hallgatás falát. Az első nő, aki felvállalja egy befolyásos vagy nagy hatalmú férfival szemben ezeket a vádakat, rengeteg nehézséggel kell szembenézzen. Sokan kételkednek a szavaiban, lekurvázzák, rászáll a sajtó, szakmailag ellehetetlenül, bajkeverőnek fog tűnni, akit nem szívesen alkalmaznak máshol sem.

Ebben az esetben ez különösen igaz volt: Roger Ailes elképesztő befolyásos szereplője mind az amerikai jobboldalnak, mind a médiának. Vele sokáig senki nem mert ujjat húzni. De hasonló volt a történet Bill Crosby esetében is: a híres műsorvezető ellen is egyetlen vád kellett, hogy a felszínre kerüljön, hogy aztán sorra derüljenek ki a további mocskos húzásai.

Nagyfiúk világa

Carlson tizenegy éven át dolgozott a csatornánál, 2013 nyarán kellett távoznia. Keresete alapján munkaéveit végigkísérte Ailes zaklatása. A férfi rendszeresen megjegyzéseket tett arra, hogy mit kéne felvennie, felvetette neki, hogy már rég le kellett volna feküdniük egymással, és akkor mindkettejüknek sokkal jobb lenne, megkérte, hogy forduljon meg, hogy „hadd lássa a hátsóját”,amikor pedig Carlson szóvá tette ezeket, egyre kevesebb fontos interjúalanyt kapott, rosszabb sávba került a műsora, kevesebb lett a fizetése, végül pedig ki is rúgták.

A közelmúltban megszólalt nők története azt mutatja, hogy Ailes nem mindig állt meg a verbális zaklatásnál. Ailes életrajzírója, Gabriel Sherman azóta hat nő történetét mutatta be, akik mind azt állítják, hogy a férfi zaklatta őket. Az egyikük a Republikánus Párt tanácsadója, Kellie Boyle volt, akivel Ailes, mint a párt mögötti médiabirodalom vezetője találkozott. A nő elmondása szerint Ailes nyíltan munkalehetőséget kínált a számára szexért cserébe.

„Ha a nagyfiúkkal akarsz játszani, le kell feküdnöd a nagyfiúkkal”

– mondta állítólag neki. De van történet arról is, hogy „Csókold meg!” felkiáltással vette elő a péniszét egy másik nő előtt.

Az eddigi legerősebb napvilágra került történet Laurie Luhné. Luhn annak ellenére engedte, hogy megjelenjen a története, hogy ezzel megsértette azt a titoktartási szerződést, amit a Fox News ügyvédjeivel kötött. 3,15 millió dollárt kapott, amikor pereskedés nélkül távozott a cégtől, cserébe sosem mesélhette volna el, mi történt vele. Most, látva azt, hogyan állnak elő sorra nők a saját történeteikkel, mégis kitálalt. Egyelőre nem tudni, hogy a Fox indít-e ellene emiatt pert. Ez azért is fontos kérdés, mert újságírók szerint sok nő lehet még, aki hasonló titoktartási szerződés miatt nem fordult eddig a nyilvánossághoz.

Megyn Kelly (Mark Wilson/Getty Images/AFP)

Luhn elmondása szerint Ailes húsz éven át zaklatta és pszichés terrorban tartotta őt. A nő Ailes számára végzett kutatásokat, többek között közérdekű adatigényléseket kellett benyújtania a férfi riválisairól (például Trump Putyin-közeli tanácsadójáról, Paul Manafortról). A munka keretében állandóan rendelkezésre kellett állnia és volt, hogy hotelekben találkoztak.

A férfi folyamatosan azt éreztette Luhnnal, hogy mennyire számít a szolgálataira, mennyire fontos embere lehet Washingtonban. A kitüntetett pozícióért cserébe viszont szexet kért. Majd lassan egyre több mindent. Volt egy alkalom, amikor fekete harisnyakötőt vetetett a nővel és rászólt, hogy vegye azt fel és táncoljon neki. Luhn hezitált, mire jött a szokásos figyelmeztetés: ha ő akar lenni a washingtoni embere, akiben megbízhat, akkor ezt is megteszi.

Luhn táncolni kezdett, Ailes pedig a nő elmondása szerint ekkor elővett egy kamerát. Majd letérdepeltette és elkezdte azt mondani neki, hogy bármit is fog mondani a jövőben, azt a nőnek végre kell majd hajtania. „Te leszel Roger kéme?”, kérdezte, majd felszólította, hogy szopja le.

Később Ailes megmutatta a videófelvételt a nőnek és közölte, hogy ezt ő most elteszi egy biztos helyre, csak hogy jól értsék egymást a jövőben is. Luhn beszámolt arról is, hogy három alkalommal a férfi arra is rávette, hogy szadomazo szexben vegyen részt egy másik nővel, amit Ailes csak nézett.

Luhn időközben egyre magasabb beosztásba került, ő felügyelte Ailes könyvelését is és új alkalmazottak felvételéért is felelt. Egyszer Ailes arra utasította, hogy olyan nőket vegyen fel, akik Roger angyalai lehetnek majd. Máskor még világosabban fogalmazott és egyszerűen arra kérte a nőt, hogy kurvákat találjon neki a cég fiatal alkalmazottai között.

Luhn saját elmondása szerint erre nem volt hajlandó, de az előfordult, hogy magántalálkozókra küldött fiatal alkalmazottakat Aileshez és tudta, hogy ott szexuális zaklatásnak lesznek kitéve. Vallomása szerint annyira megviselte ez az időszak, hogy idegösszeomlása volt, és öngyilkosságot is megkísérelt.

A cégen belül segítették

A nő beszámolóiból az is kiderül, hogy Ailes mindezt a vállalat több vezetőjének támogatásával tehette meg hosszú éveken át. A Fox News nemrég kinevezett társelnöke, Bill Shine például egyszer átnézte Luhn levelezését, hogy megbizonyosodjon róla, a nő senkinek nem mesél a hotelszobákban zajló „megbeszélésekről”. Az elbeszélése szerint Shine lehetett megbízva azzal, hogy a nő életét felügyelje, amikor idegösszeomlása volt Luhnnak, a férfi az apját hívogatta, hogy megtudja, mi a helyzet.

Egy másik bemondónő, Andrea Tantaros is arról beszélt, hogy Ailes zaklatta őt, amikor pedig ezt jelezte a vezetőség felé, csak annyi történt, hogy levették a képernyőről. Shine állítólag azt mondta neki egy alkalommal, hogy Roger nagy hatalommal bír, ezért nem kéne ebbe a harcba belemennie. A Fox ügyvédjei szerint viszont ebből egy szó sem igaz, azért büntették meg a nőt, mert megsértette a céges szabályokat, amikor nem mutatta be előre a könyvet, amit írt.

(Frederick M. Brown/Getty Images)

Tantaros beszélt arról is, hogy nem csak Ailes volt az, aki zaklatta: beszámolója alapján szinte a vállalati kultúra része volt, hogy a férfiak sok mindent megengedhetnek maguknak a női alkalmazottakkal szemben. És hiába jelezte ezeket az eseteket, nem lett belőlük soha semmi.

Azóta Tantaros is keresetet nyújtott be Ailes és egykori helyettesei ellen. A vádirat szerint rutineljárásnak számított, hogy a Fox vezérigazgatója behívatta a női alkalmazottakat az irodájába és rájuk szólt, hogy forduljanak körbe előtte, hogy jobban láthassa őket.

De Ailes nem egyedül cselekedett: a vádirat szerint a cég több vezető beosztásban lévő alkalmazottja megfélemlítésekkel és megalázásokkal reagált, amikor panaszt mert tenni.

"A Fox News a hagyományos családi értékek védelmezőjének maszkírozza magát, de a színfalak mögött egy szex-vezérelte, Playboy-villa hangulatú szekta, megfélemlítéssel, tisztességtelensséggel és nőgyűlölettel." - írta keresetében.

Egy másik egykori riporternőt, Rudi Bakhtiart is azután rúgták ki, hogy panaszt emelt zaklatás miatt. Ailes mellett a washingtoni irodavezető, Barry Asen is üldözte. Amikor pedig először panaszt készült tenni, Ailes ügyvédje megfenyegette.

Egy ronda korszak vége lehet

A sorra nyilvánosságra kerülő beszámolók nyomán komoly vita kezdődött a munkahelyi szexuális zaklatásról az Egyesült Államokban. Egyértelmű, hogy ez nem csak a Fox Newst érintő probléma, még ha valóban példanélküli lehet, hogy egy ekkora médiacég vezére ilyen nyíltan zaklassa munkavállalóit.

Shelley Ross évtizedeken át dolgozott producerként, és a Daily Beastre írta meg, hogy pályafutása alatt rengeteg hasonlóan viselkedő médiaszemélyiséget látott és még több embert, akik féltették az állásukat, ezért nem csináltak inkább semmit. De éppen Ailes bukása mutatja most azt is, hogy a nyugati országokban lassan valóban eljön a korszakváltás.

Ailes nem esett nagyot, Trump tanácsadója lett

Újabb csavart adott közben a történetnek, hogy kiderült, Alies tagja a Donald Trumpot őszi kampányvitáira felkészítő szakértőcsapatnak. A hír már napok óta keringett az amerikai sajtóban, de Trump stábja folyamatosan cáfolta. A New York Times viszont négy forrásból is úgy értesült, hogy Ailes tényleg besegít, a szeptember 26-i Clintonnal szembeni vita előtt részt vesz majd a felkészítésben.

Az nem világos egyelőre, hogy Ailes mióta tagja a kampánycsapatnak, és azt sem tudni, hogy kap-e fizetést. Trump azt mondta a Times-nak, hogy mindig szívesen kikéri Ailes véleményét, de ez nem egy formális kapcsolat, nincs vitaedzője, és nem is lesz.

Ailes 1968-ban Nixon tanácsadója volt, de később dolgozott együtt Reagannal és George Bush mellett is. (via Vox, meg még Vox, Guardian, Daily Beast)

;