A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy elengedi a kopaszügyet

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) úgy döntött, hogy nem tesz panaszt a Nemzeti Választási Iroda épületében február 23-án történtek után indult nyomozás megszüntetése miatt. Erről a pénteki ülésén döntött az NVB 4 igen és 3 nem szavazattal.

A vitában Fábián Adrián, az Országgyűlés által választott tag, valamint Borbély Andrea, a Jobbik és Bodolai László, az LMP delegáltja érvelt amellett, hogy az NVB tegyen panaszt a nyomozás megszüntetése miatt. Arra hivatkoztak, hogy

az ügyben az egyetlen mérlegelendő szempont, hogy a kopaszok tevékenysége megvalósította-e a bűncselekményt, és nem kell figyelembe venni, hogy Nyakó István be tudta-e adni a kezdeményezését, vagy hogy bűnpártolással vádolta meg a bizottságot.

Patyi András, a bizottság elnöke, Tóta Áronné, Rádi Péter választott tagok, valamint Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja amellett érvelt, hogy bár ami történt, a választási eljárás alapelveibe ütközik, és mint ilyen, elítélendő, de attól még nem bűncselekmény. Arra is hivatkoztak, hogy egy panasszal azt ismernék el, hogy a rendőrség nem jól döntött, amikor megszüntette a bizottsággal szemben a hivatali visszaélés és bűnpártolás miatti nyomozást. Viszont ezt nem akarják, hiszen szerintük pont jól döntött a rendőrség, hogy megszüntette a nyomozást. (MTI)