Azt hitted, a Való Világ 8 suttyó? Nézz bele egy brit adásba!

KULTÚRA
2016 augusztus 29., 15:04
comments 159

Minden évben, ahogy a költöző madarak megkezdik útjukat melegebb égtájak felé a természet parancsára, és ahogy rozsdasárga levelek festik vörösre az utcákat, egy dolog eljövetelére biztosan számíthatunk:

az aktuális Való Világ-szezon körüli morális felháborodáshullámra.

A nagyközönség újra és újra szeret borzongással vegyes hőkölések közepette rácsodálkozni, hogy egy valóságshowba nem a Mensa-egyesületből választanak szereplőket, és hogy a feladatok között sincs soha differenciálszámítás. Az igazi ínyencek pedig szeretik ebből levezetni a civilizáció pusztulásának heteken belül aktuális eljövetelét. Ennek a hóbortnak a rajongói idén sem maradnak muníció nélkül: elkezdődött a Való Világ 8! (powered by Big Brother, itt közvetítettük az indulást)

photo_camera Az első nyolcas

A beköltözőshowban ott volt

  • a félmeztelenül megjelenő Soma, aki azt mondta, “ez a legszebb pólója”
  • Vivien, aki a “Te ilyen cinikus vagy?”-kérdésre a “Nem tudom, az mit jelent” választ adta
  • Mici, aki így fogalmazott: “Én nem vagyok semmi rossznak az elrontója”.
  • És persze mindenek előtt a sajátos prehumán kommunikációt vivő Youtube-sztár, Tiv Tivy (“Mi van, fal?” - tette fel a költői kérdést egy ízben a műsorban), aki a levegőbe rugással fejezte ki, mit fog csinálni, ha rámásznak a csajok. Igaz, minden mást is a levegőbe rúgással fejez ki.

Szóval minden esély megvan rá, hogy ebben a szezonban is legyenek olyan jelenetek, mint a nyugati civilizáció történetének legmélyebb párbeszéde, az “Anyád van Dubajban” című szerelemtörténeti mérföldkő, vagy a “Rajzolni tudnék a pinámmal” nyelvemlék.

photo_camera Tiv Tivy

Vasárnap aztán elolvastam a Comment:com elemzését, ahol Sixx ezt írta:

“Aki marad, és nézi, az dettó tudja már, nagyjából mire számíthat, hiszen kapott egy adag trasht az arcába, ami, és itt nem a VV-t védem, de fontos elmondani, hogy lófasz se' a brit Big Brotherhez, különösen annak celebkiadásához képest. Ott már rég elengedték a gyeplőt, és évek óta kutyába lemenve tolják fullba a mocskot - a VV8 nemigen tud soha olyan tapló, ostoba, közönséges és prosztó lenni, mint egy ottani évad.”

Amire rögtön felkaptam a fejem.

Tényleg ez a helyzet? Le vagyunk maradva ostobaságteljesítményben? Szégyenkeznünk kell a nemzetközi suttyótáblázaton?

Gumikesztyűt húztam, és begépeltem a keresőbe, hogy “Big Brother outrageous moments”. Szily László érezhette magát úgy piarista korában az első ÖKM láttán, mint én a következő fél órában. William Blake, J. R. R. Tolkien és Michael Palin hazájának valóságshowbunkóság-szintje pont annyival veri a miénket, mint a brit legénybúcsúk egy magyart.

Következzen néhány példa, részben a Daily Mail és a Digital Spy vonatkozó összeállításai alapján.

A Big Brother történetének leghíresebbb borosüvege

link Forrás
Kinga Karolczak egy jó hangulatú közös italozás csúcspontján feldugott magának egy borosüveget. Vagyis, később azt írták a mértékadó lapok, hogy valójában talán nem is dugta fel, de

a látottak fényében ez végül is nem olyan nagy különbség.

Döngetni mindenki előtt

photo_camera Marco és Laura

Tisztességes magyar ember három dolgot fúj álmából felriasztva is. A Portugália elleni kezdőcsapatot, a Nélküled szövegét, és Renátó és Éva első szexjelenetének részleteit a BB első évadából a TV2-n, amit médiatörténeti módon éppen az első Való Világ RTL-es indulásának estéjére időzítettek. Azóta sok testnedv lefolyt a luxusbörtön vezetékein, de olyat a népes VV-dinasztia egyetlen tagja sem mutatott be, mint a BB17 két szereplője, Marco és Laura.

(Ha már itt tartunk, itt van néhány kép Marco Pierre White Jr-ról, ehhez képest kellene nekünk megdöbbenni azon, hogy VV Soma félmeztelen a stúdióban. Hát mindjárt leveszem a nemzeti hitvallást a falról! )

Marco gondolt egyet az éjszaka közepén a közös szobában, átment Laura ágyához, és nem valami csendes motoszkálás kezdődött a takaró alatt, hanem konkrét döngölés, a szobatársak nagy meglepetésére. Laura később maga is hitetlenkedett, hogy ezt tényleg leadták. Marco egyébként arra is megkérte Laurát, hogy fojtogassa az övével, és ostorozza meg.

Indiaizás

photo_camera Shilpa Shetty

A politikai-társadalmi-faji feszültségek a magyar valóságshow-kban ritkán törnek elő - nem mintha ezek bemutatása az ilyen műsorok feladata lenne. (Bár a migrációs kérdések nemzetközi szakértője, Tiv Tivy biztos elmondja időnként a véleményét a villában a bevándorlóktól és Angela Merkelről, de könnyen lehet, hogy ebből nem sok jut tovább a vágóasztalnál.)

A brit BB nem fogja szalvétával a rasszt.

Az egyik legnagyobb botrány lassan már tíz éves. 2007-ben szerepelt a Celebritiy Big Brotherben a bollywoodi színésznő, Shilpa Shetty, aki nem jött ki túlzottan jól a társaival. Részlet egy korabeli Index-cikkből:

“Az azóta kiszavazott híresség, Jade Goody egyebek mellett következetesen Pita Shilpának nevezte a filmszínésznőt, egyszer azt kérdezték tőle, hogy hazájában "valami kunyhóban" él-e, egy alkalommal pedig nem akarták megenni az általa készített, indiai módra sütött csirkét, mert kezével érintette a húst. Hozzávágták azt is, hogy "menjen haza", gúny tárgyává tették angol kiejtését, az egyik lakótárs pedig azt találta mondani, az egyébként gyakran szolgái számával büszkélkedő gazdag filmcsillagnak, hogy "ráférne egy nap a nyomortanyán".

Az ügyből diplomáciai botrány is kerekedett India és Anglia között.

Nyalakodó politikus

link Forrás

Sokféleképpen tudja magát kínos helyzetbe hozni egy politikus (ki tudna erről többet mondani, mint a legendás Black Mirror-epizódót megalkotó brit tévé), de amit George Galloway parlamenti képviselő előadott a műsorban, az egy kicsit erősebb egy átlag Societas-sajtótájékoztatónál. Galloway négykézlábra állva eljátszotta, hogy ő egy macska, és dorombolva nyalta ki az ételt egy másik szereplő kezéből, ami bizarrabb látvány egy egész flotta faszhelikopternél.

Nedves lett az ágy

link Forrás

Tisztesség ne essék szólván, Charlotte Crosby ittasan behugyozás-ügybe keveredett 2013-ban, amit a műsor és a brit bulvársajtó is részletesen tárgyalt. És ez még csak az első felvonás volt: idén tavasszal újabb bevizelés-sztori látott napvilágot Charlotte kapcsán, a Geordie Shore című műsorban. Ezúttal józanul.

Hughie, gonosz vagy, mindenem olyan lett

photo_camera Hughie és Ryan

BB17: Hughie és Ryan (igen, SOKK!, két férfiról van szó, ilyet sem fogunk látni egy ideig a magyar változatokban) bebújnak a takaró alá, majd elkezdődik az akció. Ez még nem is lepett volna meg senkit különösebben, de jött a szex utáni beszélgetés, gondosan kihangosítva. “Hughie, gonosz vagy, olyan lett mindenem” - mondja Ryan. Mire a következő válasz érkezett: “Szagold meg a kezem.”

BB Makosi és a rejtélyes testrész

photo_camera Makosi

“Lehet, hogy terhes vagyok” - mondta Makosi, a BB6 szereplője, miután valami történt közte és Anthony között a medencében, de kialakult némi bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen testrészek játszottak szerepet. Később kiderült, nem történt semmi olyasmi, ami miatt Makosinak a terhesség miatt kellett volna aggódnia.

link Forrás
Kevésbé kacifántosan megfogalmazva:

“Hogyan tudsz összekeverni két ujjat egy pénisszel?”

- tették fel a kérdést Makosinak a kibeszélőműsorban, mire a szereplő elhagyta a stúdiót.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.