Szaúd-Arábiára fordította a Microsoft keresője az ISIS arab rövidítését

külföld
2016 augusztus 30., 14:32
comments 61

Komoly felháborodást váltott ki az arab világban a Microsoft keresője, a Bing, mert az ISIS arab rövidítését, a Daesh-t automatikusan lefordította arra, hogy

Szaúd-Arábia.

Emiatt több szaúdi vezető és közéleti figurák is a Bing teljes bojkottjára szólítottak fel.

A Microsoft rögtön bocsánatot kért, azt mondták, hogy amint tudomást szereztek a hibáról, rögtön kijavították.

Az ügy azért is nagyon kényes, mert idén már több nemzetközi vád is érte Szaúd-Arábiát amiatt, hogy nem tesz eleget a Szíria és Irak jelentős területeit ellenőrző ISIS elleni harcban, sőt több esetben még az is bebizonyosodott, hogy az Iszlám Állam pénzhez jutott különböző szaúdi forrásokból.

A fiatal szaúdi koronaherceg-helyettes, Mohammed bin Szalman. Sergey Guneev/RIA Novosti
photo_camera A fiatal szaúdi koronaherceg-helyettes, Mohammed bin Szalman. Sergey Guneev/RIA Novosti

Közben Szaúd-Arábiát azért is sok bírálat éri, mert a Szaúd-család nagyon szigorú, vahhábita vallási törvénykezésen alapuló jogrendet tart fenn az országban, és egy-egy szaúdi ítélet-végrehajtás tulajdonképpen alig különbözik azoktól a borzalmas nyilvános kivégzésektől, amiket az ISIS követ el. Ehhez képest viszont Szaúd-Arábia a Nyugat egyik legfőbb közel-keleti szövetségese.

A Szaúdoknak persze nincs könnyű dolguk, az állami vahhábizmussal és az olajból származó rengeteg pénzzel államukat a szunnita iszlám megkérdőjelezhetetlen vezető erejévé tették, az ISIS pedig több fronton is fenyegeti ezt a szerepet, azt a látszatot keltve, hogy a Szaúdok nem elég kemény kézzel lépnek fel a szunnita iszlám védelmében. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.