Miközben az ISIS mindenféle válogatott szörnyűségeket követ el Irakban, Szíriában és már Európában is, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy van egy állam, ahol a normális működés részei a nyilvános lefejezések, a kövezés, a korbácsolás és a kézlevágás is. Ráadásul ez az ország a Nyugat egyik legfőbb közel-keleti szövetségese, a lakói pedig még pénzelik is az ISIS terroristáit.

Természetesen Szaúd-Arábiáról van szó,

ahol a jogrend nem különbözik sokban az ISIS által alkalmazott, Korán-alapú szabályrendszertől. Lopásért kézlevágás jár, házasságtörésért kövezés, házasságon kívüli paráznaságért korbács, istenkáromlásért és homoszexuális cselekedetekért pedig halál. Utóbbi büntetést általában nyilvános lefejezés formájában hajtják végre. Ugyanez a sors vár a terrorizmussal vádolt és bűnösnek talált személyekre is, és nemrég kiderült, hogy már azokat is halálra ítélik terrorizmusért, akik simán csak tüntetnek az uralkodócsalád ellen.

A szaúdi különleges erők gyakorlata (AFP / MOHAMMED AL-SHAIKH)

Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia más nyugati szövetségesei azonban – képmutató módon – ezt nem nagyon kérik számon az országot uraló Szaúd-dinaszita tagjain, hiszen ők biztosítják azt a stabilitást is, ami a zökkenőmentes kereskedelemhez kell.

Csak olaj legyen, a többi mindegy

Az országra az olaj miatt van szüksége a világnak: Szaúd-Arábia kőolajkészlete Venezueláé után a második legnagyobb a bolygón. Az ország nyugati szövetségesei pedig nem sokat törődnek a nyilvános lefejezésekkel, ha azokat 268 milliárd hordónyi kőolaj felett csinálják. 

A szaúdiak szívesen egyeztetnek is a brutális készlet kitermeléséről a Nyugattal. Az utóbbi hónapokban például az ő segítségük is kellett ahhoz, hogy tartósan alacsony maradjon a kőolaj világpiaci ára, ezzel pedig komoly károk keletkezzenek az EU-val és az Egyesült Államokkal épp Ukrajnában összezördülő Oroszország és az atomprogramjának korlátozásáról szóló megállapodást aláírni sokáig vonakodó Irán gazdaságában.

A szaúdi állami olajvállalat, az Aramco egyik sivatagi feldolgozótelepe (AFP / MARWAN NAAMANI)

A másik ok, amiért nyugati szövetségesei állami szinten alig kritizálják a Szaúd-dinasztiát, az, hogy

nélkülük Szaúd-Arábiából jó eséllyel a szíriai polgárháborút is megszégyenítő foscunami zúdulna a Közel-Keletre és a világra.

Ugyanis míg a világ évekig hajlandó volt tétlenül nézni, hogy Szíriában hogyan ölik egymást a szemben álló fegyveres csoportok és politikai frakciók, addig Szaúd-Arábiában egy pillanatig sem mindegy, hogy ki a főnök.

Egyrészt az olaj miatt fontos, hogy mi történik itt. Látszik is, hogy amint kitört a jemeni polgárháború, és ezzel veszélybe került a szaúdi olaj biztonságos kijutása a Vörös-tengerről, megugrott az olajár. Ebben a térségben a legkisebb balhé is világgazdasági következményekkel jár.

Másrészt Szaúd-Arábiában vannak az iszlám vallás legszentebb városai: Mekka és Medina. Aki az itteni szent helyeket ellenőrzi, annak rendkívüli befolyása van az iszlám és az arab világban. A Szaúdok uralmának éppen az az alapja, hogy felügyelik az éves zarándoklatok biztonságát.

Mekka, Szaúd-Arábia (AFP PHOTO / MOHAMMED AL-SHAIKH)

Ha tehát Szaúd-Arábiában hatalmi vákuum alakulna ki, akkor

1. valószínűleg azonnal beavatkozna a Nyugat a kőolaj-kereskedelem biztosítása érdekében,
   
2. beavatkozna a szunnita Szaúd-Arábia legnagyobb ellenfele, a síita Irán a szaúdi síiták védelmében és a szent helyek feletti befolyásszerzés érdekében,
   
3. jó eséllyel megjelenne az országban a szintén szunnita és Szaúd-Arábiában jelentős társadalmi támogatással bíró ISIS,
   
4. valószínűleg szembefordulnának egymással az államot alkotó törzsek is, ugyanis az országban a vahhábita nacionalizmus ellenére is erős maradt a törzsi identitás és a törzsi vezetők befolyása.

A nyugati diplomaták többsége pont ettől a káosztól tart, mikor azt mondja, hogy Szaúd-Arábiát nem szabad kritizálni, inkább örülni kell annak, hogy a világ egyik leghatalmasabb kőolajvagyona felett még nagyjából beszámítható emberek rendelkeznek, meg annak, hogy az országban élő és dolgozó nyugati mérnökök elszigetelt telepeken viszonylag szabadon élhetnek.

Nagyon kellene a segítségük, de nem fogjuk megkapni

Az utóbbi pár napban viszont mintha enyhe fordulat látszana az USA hozzáállásában. Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje és az Egyesült Államok előző külügyminisztere egyik beszédében azt mondta, hogy Szaúd-Arábiának többet kellene tennie a terrorizmus elleni harcban, kezdve azzal, hogy keményen fellép az ISIS-t pénzelő szaúdi állampolgárok ellen.

Ez azonban nem egyszerű, főleg a vahhábizmus miatt.

Ez Szaúd-Arábia állami ideológiája. Mohamed ibn Abd al-Vahháb az 1700-as évek végén kezdett el prédikálni a beduinok és az egyiptomi muszlim urak fényűzése és romlottsága ellen, követőinek pedig egy terjeszkedő, harcos, fundamentalista és puritán iszlám irányzatot ajánlott. A vahhábiták a XIX. században már harcoltak a velük egyet nem értő muszlim irányzatok képviselőivel, ma pedig több iszlámkutató is Mohamed ibn Abd al-Vahhábot tartja az iszlamista terrorizmus egyik fő szellemi atyjának.

Ma két olyan ország van a világon, ahol a vahhábizmus állami ideológia: Szaúd-Arábia és Katar.

A vahhábizmusból nőttek ki a Muszlim Testvériség alapítója, Szaid Kutb tanai is, bár tény, hogy ma már bajos összemosni a kutbizmust a vahhábizmussal. A kutbizmus befolyásolta a szaúdi állampolgárságú Oszama bin-Ládent is az al-Kaida megszervezésében.

A szélsőséges vahhábizmus egyik alaptétele, hogy a vahhábita tanokat terjeszteni kell a világban, a vahhábista történelemszemlélet pedig az igaz muszlimok áldozatiságán és a bosszún alapszik. Nem véletlen, hogy a szaúdi közösségi médiában a párizsi terrortámadások után a francia gyarmatosítók algériai kegyetlenkedéseiről szóló leírások kezdtek terjedni, a Sarm es-Sejkből felszálló orosz gép elleni terrortámadást pedig többnyire az oroszok 79-es afganisztáni inváziójára és a csecsenek sanyargatására tett válaszlépésként állították be.

Francia kommandósok, miután végeztek a november 13-i párizsi terrortámadás egyik elkövetőjével (AFP PHOTO / KENZO TRIBOUILLARD)

Ez nem terror, ez igazságos bosszú

Szaúd-Arábia pont ezért nem a legjobb szövetséges az ISIS ellen. Az ország polgárainak jelentős része ugyanis úgy érzi, hogy az ISIS szíriai és iraki kegyetlenkedései méltó válasz a síiták előrenyomulására.

A szunnita Szaúd-Arábia ugyanis pozícióvesztésként élte meg, hogy 2003-ban Irakban amerikai katonák eltiporták Szaddám Husszein szunnita rezsimjét, és Irán által támogatott iraki síiták kerültek az ország élére. Szaúd-Arábia számára fenyegetés volt, hogy az Iránból pénzelt síita Hezbollah beavatkozott a szíriai polgárháborúba. És Szaúd-Arábiát sértette, hogy legfőbb nyugati szövetségese, az USA tárgyaló asztalhoz ült és megállapodott a síita Iránnal az ország atomprogramjáról.

A szunnita ISIS szaúdi értelmezés szerint nem csinál mást, csak helyreállítja a szunnita befolyást a hagyományosan szunnita iraki és szíriai területeken, amiket az utóbbi években elbitoroltak a síiták.

Egy haldokló ember utolsó rúgása

Ezt a szunnita vahhábizmust finomítja valamelyest a Szaúd-dinasztia nyugatbarátsága és diplomáciai érzéke. A Szaúdok a hetvenes évektől az agresszió helyett a csekkönyvükkel szolgálták a vahhábita terjeszkedést: mecsetépítéseket szponzoráltak szerte a világon, Belgiumtól Pakisztánig. Ezzel tették országukat a szunnita iszlám megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé.

A szaúdi pénzből épült Fejszál mecset a pakisztáni Iszlámábádban (Wikipédia)

Az uralkodócsalád legfőbb belföldi hatalmi bázisa a vahhábita szaúdi elit, jórészt az ő kedvükért olyan ma Szaúd-Arábia, amilyen. A gond csak az, hogy a vahhabiták egyre nehezebben viselik el a Szaúdok nyugati szövetségeseit, és egyre gyakrabban kritizálják a korrupttá váló és fényűzően, azaz a vahhábita tanokkal ellentétesen élő dinasztiát.

A Szaúdok pedig fenyegetve érzik magukat, nemcsak az erősödő Irán által, de az ISIS által is, hiszen eddig megkérdőjelezhetetlenül a Szaúd-dinasztia által irányított Szaúd-Arábia volt a szunnita iszlám vezető hatalma.

A vahhabiták szemében azonban a család egyre impotensebbnek tűnik az ISIS-hez képest.

Erre jó példa a Szaúd-Arábiában élő síiták helyzete is. Az állam elnyomja és teljesen a társadalom peremére szorítja őket, és ha tüntetni mernek a kormányzat ellen, többnyire elítélik őket terrorizmusért. Már ez is elég durva, a nyugati jogvédők be is szólogatnak emiatt a rijádi vezetésnek, a szélsőséges szunniták azonban ennél többet akarnak.

Az ISIS pedig többet is tesz: öngyilkos merénylői több szaúd-arábiai síita mecsetben is robbantottak.

Az ISIS vezetői még rá is játszanak erre, Abu Bakr al-Bagdadi az ISIS által kikiáltott Iszlám Állam kalifája rendszeresen inkompetensnek és impotensnek állítja be Szaúd-Arábiát a síiták elleni harcban. Mikor Szaúd-Arábia a jemeni síiták megerősödése miatt beavatkozott a jemeni polgárháborúba, al-Bagdadi egy haldokló ember utolsó, elkeseredett rúgásának nevezte a szaúdi hadműveletet.

Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetője, az Iszlám Állam kalifája

Magára a Szaúd-családra tehát még akár számítani is lehetne az ISIS elleni nemzetközi harcban, csak az a gond, hogy a belpolitikai befolyásuk megőrzése érdekében nagyon óvatosan kell bánniuk a terrorszervezettel. A Szaúd-család hatalomban tartása pedig végső soron a Nyugat érdeke is, ezért nem is nagyon éri meg erőltetni Szaúd-Arábia bevonását a szunnita terrorizmus elleni harcba.

Persze lehet, hogy a dinasztia enélkül is megbukik, a tartósan alacsony olajár (azaz a palaolaj-kitermelés felfutása) miatt kiürülőben államkassza, az uralkodócsaládon belül pedig hatalmi intrikák bonyolítják a helyzetet.