Miközben az ISIS mindenféle válogatott szörnyűségeket követ el Irakban, Szíriában és már Európában is, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy van egy állam, ahol a normális működés részei a nyilvános lefejezések, a kövezés, a korbácsolás és a kézlevágás is. Ráadásul ez az ország a Nyugat egyik legfőbb közel-keleti szövetségese, a lakói pedig még pénzelik is az ISIS terroristáit.
Természetesen Szaúd-Arábiáról van szó,
ahol a jogrend nem különbözik sokban az ISIS által alkalmazott, Korán-alapú szabályrendszertől. Lopásért kézlevágás jár, házasságtörésért kövezés, házasságon kívüli paráznaságért korbács, istenkáromlásért és homoszexuális cselekedetekért pedig halál. Utóbbi büntetést általában nyilvános lefejezés formájában hajtják végre. Ugyanez a sors vár a terrorizmussal vádolt és bűnösnek talált személyekre is, és nemrég kiderült, hogy már azokat is halálra ítélik terrorizmusért, akik simán csak tüntetnek az uralkodócsalád ellen.
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia más nyugati szövetségesei azonban – képmutató módon – ezt nem nagyon kérik számon az országot uraló Szaúd-dinaszita tagjain, hiszen ők biztosítják azt a stabilitást is, ami a zökkenőmentes kereskedelemhez kell.
Az országra az olaj miatt van szüksége a világnak: Szaúd-Arábia kőolajkészlete Venezueláé után a második legnagyobb a bolygón. Az ország nyugati szövetségesei pedig nem sokat törődnek a nyilvános lefejezésekkel, ha azokat 268 milliárd hordónyi kőolaj felett csinálják.
A szaúdiak szívesen egyeztetnek is a brutális készlet kitermeléséről a Nyugattal. Az utóbbi hónapokban például az ő segítségük is kellett ahhoz, hogy tartósan alacsony maradjon a kőolaj világpiaci ára, ezzel pedig komoly károk keletkezzenek az EU-val és az Egyesült Államokkal épp Ukrajnában összezördülő Oroszország és az atomprogramjának korlátozásáról szóló megállapodást aláírni sokáig vonakodó Irán gazdaságában.
A másik ok, amiért nyugati szövetségesei állami szinten alig kritizálják a Szaúd-dinasztiát, az, hogy
nélkülük Szaúd-Arábiából jó eséllyel a szíriai polgárháborút is megszégyenítő foscunami zúdulna a Közel-Keletre és a világra.
Ugyanis míg a világ évekig hajlandó volt tétlenül nézni, hogy Szíriában hogyan ölik egymást a szemben álló fegyveres csoportok és politikai frakciók, addig Szaúd-Arábiában egy pillanatig sem mindegy, hogy ki a főnök.
Egyrészt az olaj miatt fontos, hogy mi történik itt. Látszik is, hogy amint kitört a jemeni polgárháború, és ezzel veszélybe került a szaúdi olaj biztonságos kijutása a Vörös-tengerről, megugrott az olajár. Ebben a térségben a legkisebb balhé is világgazdasági következményekkel jár.
Másrészt Szaúd-Arábiában vannak az iszlám vallás legszentebb városai: Mekka és Medina. Aki az itteni szent helyeket ellenőrzi, annak rendkívüli befolyása van az iszlám és az arab világban. A Szaúdok uralmának éppen az az alapja, hogy felügyelik az éves zarándoklatok biztonságát.
Ha tehát Szaúd-Arábiában hatalmi vákuum alakulna ki, akkor
A nyugati diplomaták többsége pont ettől a káosztól tart, mikor azt mondja, hogy Szaúd-Arábiát nem szabad kritizálni, inkább örülni kell annak, hogy a világ egyik leghatalmasabb kőolajvagyona felett még nagyjából beszámítható emberek rendelkeznek, meg annak, hogy az országban élő és dolgozó nyugati mérnökök elszigetelt telepeken viszonylag szabadon élhetnek.
Az utóbbi pár napban viszont mintha enyhe fordulat látszana az USA hozzáállásában. Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje és az Egyesült Államok előző külügyminisztere egyik beszédében azt mondta, hogy Szaúd-Arábiának többet kellene tennie a terrorizmus elleni harcban, kezdve azzal, hogy keményen fellép az ISIS-t pénzelő szaúdi állampolgárok ellen.
Ez azonban nem egyszerű, főleg a vahhábizmus miatt.
Ez Szaúd-Arábia állami ideológiája. Mohamed ibn Abd al-Vahháb az 1700-as évek végén kezdett el prédikálni a beduinok és az egyiptomi muszlim urak fényűzése és romlottsága ellen, követőinek pedig egy terjeszkedő, harcos, fundamentalista és puritán iszlám irányzatot ajánlott. A vahhábiták a XIX. században már harcoltak a velük egyet nem értő muszlim irányzatok képviselőivel, ma pedig több iszlámkutató is Mohamed ibn Abd al-Vahhábot tartja az iszlamista terrorizmus egyik fő szellemi atyjának.
Ma két olyan ország van a világon, ahol a vahhábizmus állami ideológia: Szaúd-Arábia és Katar.
A vahhábizmusból nőttek ki a Muszlim Testvériség alapítója, Szaid Kutb tanai is, bár tény, hogy ma már bajos összemosni a kutbizmust a vahhábizmussal. A kutbizmus befolyásolta a szaúdi állampolgárságú Oszama bin-Ládent is az al-Kaida megszervezésében.
A szélsőséges vahhábizmus egyik alaptétele, hogy a vahhábita tanokat terjeszteni kell a világban, a vahhábista történelemszemlélet pedig az igaz muszlimok áldozatiságán és a bosszún alapszik. Nem véletlen, hogy a szaúdi közösségi médiában a párizsi terrortámadások után a francia gyarmatosítók algériai kegyetlenkedéseiről szóló leírások kezdtek terjedni, a Sarm es-Sejkből felszálló orosz gép elleni terrortámadást pedig többnyire az oroszok 79-es afganisztáni inváziójára és a csecsenek sanyargatására tett válaszlépésként állították be.
Szaúd-Arábia pont ezért nem a legjobb szövetséges az ISIS ellen. Az ország polgárainak jelentős része ugyanis úgy érzi, hogy az ISIS szíriai és iraki kegyetlenkedései méltó válasz a síiták előrenyomulására.
A szunnita Szaúd-Arábia ugyanis pozícióvesztésként élte meg, hogy 2003-ban Irakban amerikai katonák eltiporták Szaddám Husszein szunnita rezsimjét, és Irán által támogatott iraki síiták kerültek az ország élére. Szaúd-Arábia számára fenyegetés volt, hogy az Iránból pénzelt síita Hezbollah beavatkozott a szíriai polgárháborúba. És Szaúd-Arábiát sértette, hogy legfőbb nyugati szövetségese, az USA tárgyaló asztalhoz ült és megállapodott a síita Iránnal az ország atomprogramjáról.
A szunnita ISIS szaúdi értelmezés szerint nem csinál mást, csak helyreállítja a szunnita befolyást a hagyományosan szunnita iraki és szíriai területeken, amiket az utóbbi években elbitoroltak a síiták.
Ezt a szunnita vahhábizmust finomítja valamelyest a Szaúd-dinasztia nyugatbarátsága és diplomáciai érzéke. A Szaúdok a hetvenes évektől az agresszió helyett a csekkönyvükkel szolgálták a vahhábita terjeszkedést: mecsetépítéseket szponzoráltak szerte a világon, Belgiumtól Pakisztánig. Ezzel tették országukat a szunnita iszlám megkérdőjelezhetetlen vezetőjévé.
Az uralkodócsalád legfőbb belföldi hatalmi bázisa a vahhábita szaúdi elit, jórészt az ő kedvükért olyan ma Szaúd-Arábia, amilyen. A gond csak az, hogy a vahhabiták egyre nehezebben viselik el a Szaúdok nyugati szövetségeseit, és egyre gyakrabban kritizálják a korrupttá váló és fényűzően, azaz a vahhábita tanokkal ellentétesen élő dinasztiát.
A Szaúdok pedig fenyegetve érzik magukat, nemcsak az erősödő Irán által, de az ISIS által is, hiszen eddig megkérdőjelezhetetlenül a Szaúd-dinasztia által irányított Szaúd-Arábia volt a szunnita iszlám vezető hatalma.
A vahhabiták szemében azonban a család egyre impotensebbnek tűnik az ISIS-hez képest.
Erre jó példa a Szaúd-Arábiában élő síiták helyzete is. Az állam elnyomja és teljesen a társadalom peremére szorítja őket, és ha tüntetni mernek a kormányzat ellen, többnyire elítélik őket terrorizmusért. Már ez is elég durva, a nyugati jogvédők be is szólogatnak emiatt a rijádi vezetésnek, a szélsőséges szunniták azonban ennél többet akarnak.
Az ISIS pedig többet is tesz: öngyilkos merénylői több szaúd-arábiai síita mecsetben is robbantottak.
Az ISIS vezetői még rá is játszanak erre, Abu Bakr al-Bagdadi az ISIS által kikiáltott Iszlám Állam kalifája rendszeresen inkompetensnek és impotensnek állítja be Szaúd-Arábiát a síiták elleni harcban. Mikor Szaúd-Arábia a jemeni síiták megerősödése miatt beavatkozott a jemeni polgárháborúba, al-Bagdadi egy haldokló ember utolsó, elkeseredett rúgásának nevezte a szaúdi hadműveletet.
Magára a Szaúd-családra tehát még akár számítani is lehetne az ISIS elleni nemzetközi harcban, csak az a gond, hogy a belpolitikai befolyásuk megőrzése érdekében nagyon óvatosan kell bánniuk a terrorszervezettel. A Szaúd-család hatalomban tartása pedig végső soron a Nyugat érdeke is, ezért nem is nagyon éri meg erőltetni Szaúd-Arábia bevonását a szunnita terrorizmus elleni harcba.
Persze lehet, hogy a dinasztia enélkül is megbukik, a tartósan alacsony olajár (azaz a palaolaj-kitermelés felfutása) miatt kiürülőben államkassza, az uralkodócsaládon belül pedig hatalmi intrikák bonyolítják a helyzetet.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.