Egy gyűlölködő utcai beszólás fordíthatta meg Európa sorsát

  • Egy évvel ezelőtt, 2015. augusztus 31. és szeptember 13. volt 14 nap, aminek döntő hatása volt Németország, Magyarország, és egész Európa sorsára.
  • A német Spiegel eddig nem ismert részletességgel dolgozta fel, mi állt Merkel döntései mögött, és milyen könnyen alakulhatott volna máshogy is a történet néhány drámai pillanatban.
  • A német szövetségi rendőrfőnök végig a nyitott határok ellen volt.
  • Már kész volt a terv a német határ lezárására, de az utolsó pillanatban más utasítás érkezett.

2015. augusztus 31. Ezen a napon indultak el a menekültekkel és migránsokkal teli vonatok a Keletiből Nyugat felé. A pályaudvaron eufórikusan fogadták őket a németek. 2015. szeptember 13. - ezen a napon döntött úgy a német kormány, hogy továbbra is beengedik a menedékkérőket.

A menekültválság akkor már hónapok óta pörgött. Négy évnyi polgárháború után szírek tömegei energiájuk, türelmük és reményeik végén jártak, és azt érezték, hogy nem maradt más, mint az életük, ezért kockára teszik.

A német szövetségi menekültügyi és bevándorlási iroda augusztusban küldött egy feljegyzést a belügyminisztériumnak. Eszerint a Szíriával szomszédos országokban lévő szíriai menekültek “teljesen feladták a visszatérés reményét”, és “a rémálomszerű helyzet miatt” Európa felé tartanak.

A helyzetet fokozta, hogy a “balkáni útvonal” Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül ekkor lényegében nyitva volt. A török hatóságok félrenéztek, és csempészek jól szervezett hálózata várta a nemcsak szír, de afgán, iraki, pakisztáni és egyéb menedékkérőket is.

Azt, hogy az európai menekültügy egyik alapja, a dublini rendszer nem működik, már 2014-ben világosan mutatta egy adat, írja a Spiegel. Németországban ebben az évben 202 ezer menedékkérőt regisztráltak, ami a legmagasabb szám volt a kilencvenes évek óta.

Csakhogy ha Dublin működött volna, akkor a menekültek nem juthattak volna el Európa belsejébe regisztráció nélkül, hiszen ennek lényege éppen az, hogy az első országban, ahol belépnek az unió területére, nyilvántartásba veszik őket.

A fokozódó nyomás miatt viszont az olasz és görög hatóságok eddigre már egyszerűen csak továbbengedték az embereket. A dublini rendszer a valóságban már összeomlott, a balkáni út pedig egyenes vonalnak látszott a pokol és az európai jólét között.

Reem és Merkel

Szimbolikus pillanat volt, amikor tavaly nyáron Rostockban egy palesztin lány, Reem kérdésére, hogy családjával miért nem maradhatnak Németországban, Merkel nem tudott mást mondani, mint azt, hogy nem tudnak mindenkinek helyet adni. Mindez hat héttel azelőtt volt, hogy a menekültválság közepén elmondta a híres “meg tudjuk csinálni” mondatot. Olyan, mintha két különböző politikusról lenne szó. Mi történt a kettő között?

Merkelnek két választása volt: kerítést építeni, vagy elosztani az érkezőket az európai országok között. Kerítést nem akart, mert azzal Európa olyanná vált volna a világban, mint a körbekerített luxuslakótelepek a fejlődő országokban. A menekültek elosztásában pedig hiába reménykedett, a kelet-európai országok, élükön Magyarországgal, egyértelművé tették, hogy erre nem hajlandóak. (A magyar politika központi kérdése azóta is ez.) Orbán a Spiegel szerint a helyes kérdést tette fel: Schengen vagy korridor? Vagyis a határok megvédése, vagy a menekültek továbbengedése? Németország viszont egyiket sem akarta.

Amikor augusztusban a német menekültügyi hatóság arra figyelmeztetett, hogy a rendszer össze fog omlani, az már leginkább csak a valóság elismerése volt. Már május óta nem tudtak minden érkezőtől rendesen ujjlenyomatot venni, sokezren léptek be Németországba úgy, hogy nem tudták róluk, kik ők igazából.

A migrációs hullámot két bejelentés gyorsította fel extrém módon. Az egyik a magyar kormány közlése arról, hogy kerítést épít. Ennek hatására sokan gondolták úgy, hogy minél előbb át kell érni.

A másik az volt, amikor a német bevándorlási hivatal azt írta a Twitteren, a szír menedékkérők esetében mostantól nem érvényesítik a dublini egyezményt. Ez lett talán minden idők legnagyobb hatású Twitter-posztja. Ekkor vált Némtország az abszolút elsődleges célponttá.

Menekültek a macedón-görög határon augusztusban. Milos Bicanski/Getty Images

Merkel néhány nappal később azt mondta, az üzenet félreérthető volt. Györkös Péter berlini nagykövet szerint ennél súlyosabb a helyzet - a Spiegelnek azt mondta, a poszt másnapján már eldobált útlevelek voltak a szerb határ mentén. “Onnantól kezdve mindenki szír volt.”

Ekkor már felmerült, hogy bevezetik az ellenőrzést a német-osztrák határon. Ezt képviselte Dieter Romann szövetségi rendőrfőnök, a lehetőséget azonban csak titokban vizsgálták, mert úgy gondolták, ebben a helyzetben hatalmas politikai ügy lenne belőle, és akár a schengeni övezet végét jelenthetné.

A megoldás, amit Merkel végül választott, egyesek szerint racionális volt - így akart időt nyerni, amíg tényleges megoldást talál, például a kvóta elfogadtatását, vagy a török megállapodást. Mások szerint egyszerűen érzelmi alapú döntést hozott, mert annyira megindította az osztrák autópályán meghalt 71 ember története, vagy a vízbe fulladt kurd fiú képe.

A Spiegelnek név nélkül nyilatkozó német kormánytisztviselő szerint más állt a következő hetek döntései mögött. Merkelt szerinte valóban az érzelmei befolyásolták, de nem a szenvedés látványa váltotta ki belőle ezeket az érzelmeket - végül is a rostocki eset sem hatotta meg. Az változtatta meg Merkelt, amikor találkozott a zsigeri gyűlölettel.

A kancellár augusztus 26-án Heidenauban meglátogatott egy menekültszállást. Az autója felé tartott a program végén, amikor egy hisztérikus német nő üvöltözni kezdett felé. “Te nyomorult picsa, te hülye kurva, te áruló!” - ilyeneket kiabált. Merkelt nevezték már nácinak is korábban görög lapokban, de ez a fajta bunkóság új volt neki, és mélyen megérintette. A Spiegel forrása szerint innentől érzelmes és irracionális lett - mert meg akarta mutatni nekik.

Augusztus 31-ei szavai arról, hogy “meg tudjuk csinálni”, illetve szeptember 15-ei híres idézete:

“ha bocsánatot kell kérnem azért, mert barátságos arcunkat mutattunk egy vészhelyzetben, akkor az nem az én országom”

a magyarázat szerint a gyűlöletre adott válaszok voltak.

Berlinben szelfizik egy menedékkérő Merkellel. AFP PHOTO / DPA / BERND VON JUTRCZENKA

Ebben az időszakban a világ a Keleti pályaudvarra figyelt. A Spiegel cikke is kiemeli, hogyan segítettek magyar civilek a bajban lévő embereknek - erről mi is írtunk akkor.

Augusztus 31-én hétfőn este elindult egy vonat. Amikor megérkezett Münchenbe, a 2006-os vébéhez hasonló eufórikus hangulat volt a Refugees welcome táblákkal. Ezek a képek azonnal elterjedtek a balkáni útvonal mentén, elképesztő vonzerejük volt. Mindenki azonnal el akart jutni Németországba.

A magyar állam részéről ugyanakkor ez lényegében egy teszt volt. Megnézték, mi történik, ha a dublini egyezmény innentől fogva nem érvényes, és a magyar hatóságok egyszerűen továbbengedik az embereket. Werner Faymann osztrák kancellár rögtön közölte, ez nem fogadható el. Másnap le is zárták a Keletit.

Ekkor jöttek a türelmeten és kaotikus napok, amikor nemzetközi stábok nyüzsögtek a Keleti környékén, ideges emberek lobogtatták a megvásárolt vonatjegyeiket, miközben nem mehettek tovább. Egyetlen vonat indult el ezekben a napokban, az is csak Bicskéig jutott.

Pénteken aztán egy Ayaz Morad nevű férfi körbement a pályaudvar előtt, és embereket toborzott, hogy induljanak el gyalog az osztrák határ felé. Őrültségnek tűnt, a határ 180 kilométer, körülbelül ezer ember mégis elindult. Harminc kilométernél nem jutottak tovább, a helyzet tragédiával fenyegetett.

Aznap este EU-külügyminiszteri találkozó volt esedékes. A magyar, az osztrák, és a német fél között ideges telefonálgatás kezdődött. Szijjártó Péter arra volt kiváncsi, mi legyen az autópályán gyalogló emberekkel. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter arra, hogy ha átveszik őket, mehetnek-e tovább Németország felé. Thomas de Maiziere német belügyminiszter közben lázasan feküdt otthon.

Az azóta elterjedt értelmezés szerint Ausztria és Németország az emberek szenvedését látva döntöttek úgy, hogy megnyitják a kapukat. Nem akarták, hogy emberek essenek össze az autópályán a végkimerüléstől Európa közepén.

Csakhogy a Spiegel cikke szerint az időrend alapján ez nem teljesen stimmel. Merkel és Fayman ugyan valóban beszéltek egymással már este 8-kor, és ez a beszélgetés már “abba az irányba haladt”, hogy beengedjék az embereket, de Merkel a végső döntést csak este 11 után hozta meg. Odáig folyamatosan üléseztek a döntés várható hatásairól.

Háromnegyed kilenckor viszont már kijött az AP híre Lázár János sajtótájékoztatójáról, aki bejelentette, buszokat küldenek a menekültekért. Elmondta azt is, hogy Orbán próbált beszélni az osztrák kancellárral, de nem érte el.

Vagyis a magyar kormány úgy küldte a buszokat, és szállította az embereket a határra, hogy nem lehetett biztos abban, az osztrákok hogyan reagálnak.

Egy osztrák kormánytag is megerősítette a Spiegelnek, hogy csak éjfél után beszélt először Orbán és Fayman. Addigra már a magyar kormány meghozta a döntést. Merkel ekkor még bőven vitatkozott a tanácsadóival, és az orsztrákokkal is, akik azt akarták, hogy ha be is engedik az embereket, az minősüljön “kivételes esetnek”.

Azon a hétvégén 20 ezren utaztak Magyarországról Németországba.

Dieter Romann főrendőr a Spiegel forrásai szerint a következő napokban is erősen érvelt a határellenőrzés mellett, és hibának tekintette az emberek kontrollálatlan beengedését. Azt mondta, vissza kell küldeni őket Ausztriába, ami dominóhatást fog kiváltani, mert ennek hatására minden ország zárni fogja a határait végig a balkáni vonalon, aminek vonzereje előbb-utóbb megszűnik.

Bevándorlók a müncheni vasútállomáson (AFP)

Konkrét minta, cselekvési terv is volt ennek megvalósítására. Miután 2015 márciusában anarchisták randalíroztak a Európai Központi Bank új központjának megnyitójakor, az esetből tanulva három hónappal később határellenőrzéseket tartottak a G7 csúcs alatt. A schengeni szabályok egyébként meg is engedik, hogy rendkívüli helyzetben ideiglenesen visszaállítsák a határellenőrzést.

Egy héttel később, vasárnap délelőtt még a belügyminiszter is egyetértett a rendőrfőnökkel ebben. Délutánra viszont meggondolta magát.

Aznap reggel a belügyminiszter magas rangú tisztviselőkkel találkozott, és arról beszéltek, hogyan vezessék be a határellenőrzést. Vasárnap reggel a rendőrségek még azt az üzenetet kapták, hogy készüljenek fel.

A találkozó elején a határok lezárásáról szóló terv már a rendőrség asztalán volt. A terv azon alapult, amit a G-7 csúcs idején csináltak.

A megbeszélés közben a Spiegel szerint a belügyminiszter folyton kiment telefonálni. A résztvevők szerint érezhető volt, hogy magasabb rangú vezetőkkel, vagyis a kancelláriával egyeztet. Végül utasításba adta, hogy vezessék be a határellenőrzést, egy változtatással:

aki azt mondja, hogy menedéket kér, azt be kell engedni.

Ami a gyakrolatban azt jelentette, hogy tovább kell engedni mindenkit.

Romann rendőrfőnök azt kérte, adják ezt neki írásba, de végül teljesítette az utasítást.

Más kérdés, hogy a Spiegel forrásai szerint valójában nem tudták volna lezárni a határt. A G-7 esetben ugyanis elég volt a nagyobb átkelőket lezárni az autópályákon. Itt viszont a hegyeket, erdőket és mezőket is ellenőrizni kellett volna. Nem biztos, hogy volt ehhez elég rendőr. Az is kérdéses, hogy mit tettek volna ezek a rendőrök több száz fős csoportokkal, köztük nőkkel és gyerekekkel szemben. Nekik mentek volna könnygázzal és vízágyúval? “Ezt nem viselte volna el a német közvélemény."

Azóta mindenki Merkel első döntését tekinti sorsfordítónak, vagyis a menekültek beengedését az autópályás krízis idején. Pedig valójában ez a második döntés volt sokkal fontosabb, amikor egy hét után sem döntött úgy, hogy lezáratja a határokat.

A Spiegelnek név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselő szerint Németország nem lett jobb hely. “Németország elszigetelte magát a menekültpolitikájával. Az emberek megosztottak és radikalizálódtak. És ne felejtsük el, hogy több százezren vannak Németországban, akikről nem tudjuk, hogy kicsodák és mi lesz velük. A kormány akkor nem látta el a kötelességét.”

A másik oldalon ott van sokezer ember, akik ezzel esélyt kaptak egy sokkal jobb életre.