Mégsem törlik el 2017-ben az európai roamingdíjakat

tech
2016 szeptember 06., 10:24
comments 134

Az Európai Unió évek óta óta, évről évre diadalmasan bejelenti, hogy most aztán tényleg eltörli a fejlett világ, azon belül is az Európai Unió egyik szégyenét, a horribilis összegű és büntető jellegű roamingdíjakat.

2013-ban bejelentették, hogy 2014-ben eltörlik őket, aztán nem lett belőle semmi.

2014-ben bejelentették, hogy 2015-ben eltörlik őket, aztán nem lett belőle semmi.

2015-ben némi meglepetésre már be sem jelentették, hogy 2016-ban eltörlik őket, hanem azt jelentették be, hogy majd 2017-ben eltörlik őket.

Most, 2016 szeptemberében kiderült, hogy 2017-ben sem törlik el őket, legalábbis nem teljesen.

Az Európai Bizottságnak a napokban közzétett részletes tervezete szerint 2017 nyarától az uniós polgárok évente mindössze 90 napig telefonálhatnak, sms-ezhetnek vagy mobilnetezhetnek külföldi uniós országban anélkül, hogy extra sarcot kellene fizetniük; az év maradék 275 napján ugyanúgy ketyeg a roamingdíj, mint eddig. Ráadásul ebből a 90 napból legfeljebb egy 30 napos egybefüggő periódusra vonatkozik a díjak megszüntetése, vagyis az az uniós polgár, aki folytatólagosan több mint 30 napot tölt egy másik uniós orsztágban, a 31. naptól már kötelezhető a roamingdíj fizetésére. Aztán ha a 30. napon hazamegy, és a 31. napon újra külföldre távozik, újraindul a számláló, amíg ki nem merül a 90 napos keret.

A díjak a 90 napot meghaladó kegyelmi időszakon kívül a következőképpen alakulnak:

  • Telefonhívás: percenként 4 cent (12,40 Ft)
  • Sms: üzenetenként 1 cent (3,10 Ft)
  • Adat: megabyte-onként 0,85 cent (2,60 Ft)

Kivételt képeznek azok, akik például külföldre járnak dolgozni, de minden nap haza is mennek: annak a soproni pincérnek, aki Ausztriába ingázik, de esténként becsületesen újra felbukkan a Telekom, a Telenor vagy a Vodafone magyarországi hálózatában, nem ketyeg a számláló, vagyis a részben külföldön töltött napok nem számítanak bele a roamingdíjmentes 90 napos keretbe.

A rendelkezés egyértelmű célja, hogy megakadályozza az uniós polgárokat abban, hogy ne saját hazájukban, hanem egy sokkal olcsóbb díjakat kínáló másik, szegényebb országban kössenek szerződést valamelyik ottani szolgáltatóval, és azért különös, mert az EU amúgy elvben büszke az egységes piacára és arra, hogy mindenki egyformán hozzáférhet a tagországok szolgáltatásaihoz.

A roamingdíjak megszüntetése ellen minden erejükkel lobbizó telekommunikációs cégek így sem elégedettek a most benyújtott tervezettel, ők a 90 napnál rövidebb kegyelmi periódusra számítottak. A külföldi mobilhasználatért beszedett összegek a Deloitte kimutatása szerint a telkók bevételének 5-6 százalékát teszik ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.