A halottakban az a legidegesítőbb, hogy nem csinálnak semmit. Hiába a nagy felhajtás körülöttük, meg a sok sírás-rívás, a rettenetes költségekről nem is beszélve, ezek csak lapítanak, mint egyszeri fideszes a vagyonbevalláskor.

Pedig nem nagy dolgokról lenne ám szó!

Egy kis udvarias viccelődés, ném adomázgatás, pár jó szó az öreg tántiknak, és mindeki boldog lenne. De ezek úgy kussolnak, mint egy főállású szóvivő. Na nem mintha bármi másra hajlandók volnának!

Kosztolányi Dezső a Halottak című versében nagyon helyesen vágja a szemükbe az igazságot azzal, hogy

„Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte,
és Shakespeare elfelejtett angolul.”

Mondanom sem kell, hogy az érintettek annyit nem válaszoltak erre, hogy fapapucs!

De Herczeg Zoltán, ez az istenáldotta reformer talán egyszer és mindenkorra véget vetett ennek a kaszinózásnak. Csak viszitek a pénzt és még a kutyát sem vagytok hajlandók megsétáltatni? Herczeg válasza a halottkérdésre: ha már mi álljuk a cechet, legalább csináljatok egy kis pénzt! Ezek a halottak meg olyanok, mint a ovisok: megy a nagy kaszinózás, de ha bejön az óvóbácsi, a Lego zizzenését is meg lehet hallani. Termelik is a pénzt szépen, most még csak Herczeg Zoltánnak, de nemsokára talán minden élőnek, akiknek Herczeg mutatta meg az Utat.

A halottak meg örüljenek, hogy luk van a seggükön. Vagyis volt.

Mégse lehet minden nap halottak napja!