Szervezetten tépkedik a Kétfarkú Kutya Párt plakátjait

politika
2016 szeptember 08., 10:56
comments 581

A budapesti Blaha Lujza térről és a Bartók Béla útról nagyon gyorsan eltűntek a Kétfarkú Kutya Párt plakátjai. A plakátokon érvénytelen szavazásra buzdítják az embereket, és a kormány kampányát gúnyolják, így.

A plakátokat közadakozásból készítették, a párt felhívására az emberek közel 30 millió forintot dobtak össze.

Kovács Gergely, a párt elnöke azt mondta, hogy eddig ketten jelentkeztek azzal, hogy beszéltek a plakátokat tépkedő emberekkel, akik azt mondták nekik, hogy

közmunkásként, az önkormányzat megbízásából tépkednek.

Kovács azt mondta, hogy ezt egyelőre nem tudják bizonyítani, de nagyon várják olyanok jelentkezését, akik hasonlót tapasztaltak, és készek tanúskodni is. Bizonyítékokat (fényképek, videófelvételeket) is szeretnének gyűjteni.

A párt igyekezett felvenni a kapcsolatot az érintett budapesti önkormányzatokkal is, de eddig választ nem kaptak tőlük. Az eddigi tépkedések miatt ismeretlen tettes ellen már feljelentést tettek. Erről szól az alábbi felhívásuk is:

link Forrás

Nem kizárt, hogy az önkormányzatok a választási törvény alábbi kitétele miatt vették a bátorságot, hogy közmunkásokkal tépessenek:

"Országos népszavazási kampányidőszakban politikai reklámot a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok tehetnek közzé."

Vagyis elvben csak parlamenti pártoknak van joga Magyarországon kampányolni. Ugyanakkor a kormány is kampányolt e választáson kampányidőszakon kívül, csak azt ők társadalmi célú hirdetésnek nevezték. Nem kizárt, hogy a Kétfarkú Kutya Párt kampánya is társadalmi célú hirdetés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.