Orbán szerint a szapora afrikaiak miatt lesz katasztrófa Európában

politika
2016 szeptember 12., 12:24
comments 453

Hétfő délután elkezdődött a parlament őszi ülésszaka, az első nagy vita az október 2-re kitűzött népszavazásról szólt.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy miközben Magyarország remekül teljesít, nagyszerűek a gazdasági eredmények, addig Európa vészjósló időket él, és akár végzetesen is meggyengülhet.

A fő baj a bevándorlás szerinte. A Brexit is ezért lett.

„A modernkori népvándorlás miatt a terror és az erőszak a mindannapok része lett Nyugaton” - értékelt.

A nyugati politikusok naivitása miatt alakult ki a vészjósló helyzet, mert délibáb és ábránd, hogy néhány millió muszlim migráns meg se kottyan Európának. Ebből ugyanis szerinte

civilizációs katasztrófa lesz,

és úgy veszíthetjük el az európai kultúrát, ahogy a békát főzik meg lassan a forrósodó vízben,

egyre több lesz a muszlim, és szép lassan Európára nem fogunk ráismerni.

Elmondta a miniszterelnök, hogy 2050-re Egyiptom lakossága már 138, Nigériáé 390 Ugandáé 93 és Etiópiáé 228 milló fő lesz. Egyre többen jönnek majd, ezért határozott válasz kell Orbán szerint.

Orbán leépítené az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet is

Azzal megy a pénteki pozsonyi EU-csúcsra, hogy vissza kell venni a brüsszeli intézményektől a hatásköröket, és a „nemzetek Európáját” kell megteremteni, ahol a kormányok döntenek. Ugyanakkor a közös európai hadsereg felállítását támogatja.

Orbán azt mondta, hogy ő EU-párti, ahogy a magyarok nagy többsége is, de át kell alakítani az EU-t ahhoz, hogy megmaradjon.

Kövér László képernyőn követi Orbán Viktor beszédét. Fotó: Botos Tamás
photo_camera Kövér László képernyőn követi Orbán Viktor beszédét. Fotó: Botos Tamás

Az ellenzék szerint átverés a népszavazás

Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető szerint aljas hazugság, hogy Brüsszel dönt a kvótáról, hiszen erről végső soron most is tagállamok vezetői szavaznak. Orbán szerinte úgy van az EU-val, mint a viccbeli halász, aki előbb hármat kívánt az aranyhaltól, aztán megette az állatot. Szerinte a miniszterelnök és köre először ellopták az EU-s pénzeket, aztán gyűlöletkeltő és bomlasztó kampánnyal megpróbálják szétverni az EU-t, és ez a bomlasztás leginkább az oroszok érdek lehet.

Erre Kósa Lajos (Fidesz) azzal válaszolt, hogy az MSZP 2004-es kampányánál nagyobb gyűlöletkeltés még nem volt (amikor a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányoltak).

photo_camera Orbán Viktor megnyitja az őszi ülésszakot. Fotó: Botos Tamás

A jobbikos Vona Gábor szerint sokkal jobb megoldás lenne, ha a kvóta kivédésére az alkotmányt módosítanák, a Fidesznek, a KDNP-nek és a Jobbiknak megvan ehhez a többsége. A népszavazás viszont hazárdírozás, mert mi van akkor, ha nem lesz meg a kellő többség. Vona szerint Orbánnak le kell mondania, ha nem lesz érvényes a népszavazás. Orbán erre azt mondta, hogy elitista hozzáállás alkotmányt módosítani, sokkal demokratikusabb megkérdezni a népet a fontos ügyekben.

Emlékeztetett, hogy a kormány a kvótanépszavazás ötletét, és a „nemzetek Európája” programot is a Jobbiktól vette át. Vona azt is sérelmezte, hogy a külföldön élő magyarok most sem szavazhatnak, és ezzel a kormány több százezer embert kitaszított a nemzet közösségéből.

Schmuck Erzsébet az LMP részéről egyetértett abban, hogy a befogadást nemzeti hatáskörben kell hagyni, de szerinte a népszavazás nem erről szól.

Számháborúk

Orbán ismertette az alábbi adatokat is:

2012-ben 3,85 millió ember dolgozott Magyarországon, most 4,3 millió. Erre a szocialisták figyelmeztették, hogy nagyvonalúan beleszámolta ebbe a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is. Orbán Viktor szerint tiszteletlenség őket megbántani, és kivonni a becsületesen dolgozó emberek köréből, szóval őket is be kell számítani.

2012 második negyedévében -1,6% volt a gazdasági növekedés, 2016 második negyedévében +2,6%. A szocialisták szerint a környező országok versenyképességi mutatói jobbak, leszakadóban vagyunk.

Orbán emlékeztetett, hogy négy éve az államadósság a GDP 78,3 százaléka volt, idén év végére várhatóan csak 74,6 százalék lesz. Az elempés Schmuck Erzsébet arra emlékeztetett, hogy egyre nagyobb különbség a szegények és a gazdagok között, és a szegények egyre többen vannak. A lakosság 40,5 százaléka él a létminimum alatt, azaz havonta kevesebb mint 88 ezer forintból él, 1,5 millió embernek pedig havi 70 ezer forint sem jut. Orbán Viktor erre azt mondta, hogy az EU legtöbb országában még nagyobb a szegények és gazdagok közti különbség.

Pénzért bezzeg jöhet a betelepítés

Az MSZP és az LMP is azzal is támadta a kormányt, hogy a letelepedési kötvényekkel több embert engedett be a kormány ellenőrizetlenül, mint amennyit az egyetlen érvényben lévő EU-s kvóta előírna, ráadásul ezért a pénzt offshore cégeken keresztül vették fel, így azt lényegében a Fidesz környezete eltette magának.

Schmuck Erzsébet (LMP) szerint „félrevezetik az embereket, jó pénzért három kisvárosnyi embernek adtak el letelepedési kötvényt biztonsági ellenőrzés nélkül, pénzért önök bármire hajlandóak”. Tóth Bertalan (MSZP) szerint „a fideszes betelepítések haszna zsebbe ment (…) ez nettó emberkereskedelem”.

A letelepedési kötvényekkel kapcsolatos felvetésekre a miniszterelnök nem reagált.

Ha Mengyi Voldemort, akkor Mészáros Szauron?

Mindhárom ellenzéki párt frakcióvezetője úgy vélte, hogy a kormány a népszavazással a korrupcióról tereli el a figyelmet. A legélesebben Vona Gábor (Jobbik) fogalmazott:

„Miért vállalja a népszavazás kockázatát? Mert a sikertelen kormányzás elől menekül ide, ez egy arab varázsszőnyeg, ami alá besöpri az oktatás és a korrupció problémáit. Amíg Savoyai Jenőt játszik Brüsszelben, addig a katonái itthon szétlopják az országot.”

Vona szerint Orbán vagy gyenge, hogy ezt hagyja, vagy pedig korrupt. „Ha Mengyi Roland Voldemort, akkor Mészáros Lőrinc Szauron?” - tette fel a kérdést. Szerinte béremelés kellene, hogy a kivándorlást megállítsuk, de erre nincs forrás, „amíg a korrupciós terrorizmus napi szinten bombákat robbantgat, és haverok és strómanok tüntetik el a pénzt”.


photo_camera Mengyi Roland is figyelte a beszédeket. Fotó: Botos Tamás

Orbán Viktor erre azt mondta, hogy Vona egy kommunista trükkel él, mert a Jobbik van tele korrupciós ügyekkel, de úgy védekezik, hogy ezzel támad másokat. Figyelmeztette, ha bármilyen konkrét korrupcióról tudomása van, akkor azt hozza a hatóság tudtára. Különben hazug vagy bűnpártoló Vona. „Közismert adócsaló vezeti a frakciójukat, folytatni is fogom, ha rákényszerítenek erre” - fenyegetett vissza.

Tóth Bertalan szerint csak „a nem stróman” (célzás Mészáros Lőrincre), „a kötélbarát” (célzás Garancsi Istvánra) és „saját lábon álló rokon” (célzás Orbán Ráhelre) járt csak jól itt az elmúlt években. Kósa Lajos azzal vágott vissza, hogy a lakosság 95 százalékának jobb lett a helyzete 2010 óta.

Schulz Szegedre tenné a menekülteket?

Orbán Viktor azt mondta, hogy szerinte a baloldali vezetésű városok külön alkura készülnek Brüsszellel, mert az Európai Parlament szocialista elnöke, Martin Schulz arról beszélt, hogy Magyarországon vannak olyan polgármesterek, akik nem zárkóznak el a menekültek befogadása elől. A jobbikos Vona reagált csak erre, azzal, hogy ez nem volt elegáns, nem kéne ilyen szintre leszállnia a miniszterelnöknek. Kósa Lajos (Fidesz) viszont komolyan vette a miniszterelnök szavait, szerinte Szegeden a szocialista vezetésű a „Willkommenpolitik”-ot akarják gyakorolni.

Harrach Péternek (KDNP) pedig feltűnt, hogy a baloldali újságírók olyanokat kérdeznek, amivel az ellenzéki politikusok is jönnek, szerinte „bájos ez az összhang”.

Harrach: Az iszlám nem tiszteli az életet

Harrach szerint azért nem szabad többek között muzulmánokat befogadni, mert „nem fogadhatunk el olyan kultúrát, amely az életet nem tiszteli”.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy hitelt érdemlőnek tűnő dokumentumok kerültek elő a nyáron arról, hogy kik finanszírozták "a menekülthullámot gerjesztő" civil szervezeteket. Szerinte erről érdemes lesz majd a parlamentnek vitáznia, vagyis minden bizonnyal közeleg a Soros György tevékenységének dedikált vitanap.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.