MTVA-s vezetőket gyanúsít a rendőrség a lehallgatási ügyben, ketten felmentésüket kérték

  • A Készenléti Rendőrség nyomozói tiltott adatszerzés gyanúja miatt nyomoznak az MTVA-nál a márciusban kipattant lehallgatási ügyben.
  • A rendőrség elismerte, hogy két embert gyanúsítottként hallgattak ki az üggyel kapcsolatban.
  • Az ügy tisztázásáig Vas Imre üzemeltetési igazgatót és Enyedi Csaba vezérigazgató-helyettes felmentését kérte munkavégzés alól.
  • Vaszily Miklós megbízott vezérigazgató elfogadta a kérelmüket.

Nagyon felbolydult az élet a közmédiánál, különösen mióta márciusban lehallgatókészüléket találtak a rendőrök Vaszily Miklós vezérigazgató tárgyalójában.

Nyáron kiderült, hogy politikai célú, szervezett akcióról volt szó: nem csak az MTVA első emberénél, de Enyedi Csaba vezérigazgató-helyettes és Vas Imre üzemeltetési igazgató irodájában is találtak készülékeket, amik képet is rögzítettek. A körülmények alapján nyilvánvalóvá vált, hogy belsős emberek érintettek az ügyben.

Jobbról a második Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Gyanúsítás, felmondás

Az eset teljesen véletlenül derült ki. Beázott a tárgyaló, az üzemeltetők leszedték a kábelcsatorna fedelét, és onnét kiesett a mikrofon. A rendőrök kijöttek, és készülékeket találtak a többi helyiségben is, olyanokat is, amik képek rögzítésére is alkalmasak. Innentől nyilvánvaló az is, hogy nem titkosszolgálati akcióról volt szó.

A legfrissebb hír néhány hete aztán az volt, hogy a biztonsági videófelvételeken szerelők társaságában azonosították Vas Imrét a helyszínen. Vas engedélye nélkül lehetetlen lett volna hozzáférni az igazgatói tárgyalóhoz, amikor pedig a helyszínelés során erre rákérdeztek a rendőrök, ő hebegve csak annyit mondott, hogy

"az eszközök telepítése magasabb célokat szolgál".

Vas Imre, az MTVA távozó üzemeltetési igazgatója.

Két, az MTVA vezetésére rálátó forrás is arról beszélt nekünk, hogy az ügyben néhány hete gyanúsítottként hallgatták ki mind Vas Imrét, mind Enyedi Csabát, akik nem kívántak vallomást tenni. Leveleinkre a közmédia érintett vezetői nem válaszoltak. Reagált viszont szerdán az MTVA.

"Az ügy tisztázásáig a mai napon munkavégzés alóli felmentését kérte Vas Imre üzemeltetési igazgató, valamint Enyedi Csaba adminisztrációs igazgató"

- válaszolták kérdéseinkre a kommunikációs osztályon. Vaszily Miklós mb. vezérigazgató a munkavégzés alóli felmentési kérelmüket elfogadta.

A rendőrség kérdésünkre megerősítette, hogy két személy gyanúsítotti kihallgatására került sor. A nyomozás határideje 2016. szeptember 29., de ez meghosszabbítható - ennél bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire való tekintettel nem akartak adni.

Magasabb célok

Kérdés marad az is, hogy mire vagy kire gondolhatott Vas Imre, amikor arról beszélt, hogy

magasabb célok érdekében működött közre egy olyan akcióban, amiben őt magát, a vezérigazgatót, és annak helyettesét is megfigyelték.

Enyedi Csaba vezérigazgatói kabinetvezető is távozik.

A három lehallgatott, Vaszily, Vas és Enyedi is viszonylag új ember (volt) a közmédiánál. Enyedi Csaba tavaly lett az MTVA adminisztrációs igazgatója, majd Vaszily kinevezésével vezérigazgatói kabinetvezető is lett. Év eleje óta ő vezeti az M4 sportcsatornát is. Vas a Terror Házánál, majd a Szépművészeti Múzeumban volt igazgatói pozícióban.

Szolnoki polgármestersége idején Vas volt Várhegyi Attila, egykori fideszes pártigazgató kabinetfőnöke, Orbán Viktor nem hivatalos médiaügyi tanácsadója, és MTVA-s elbeszélések szerint egykori munkaadója segítette mostani beosztásába Vast és Enyedit is.

Várhegyi papíron – cégén, a Prestige Médián keresztül – tanácsadó a közmédiában, de befolyása jócskán túlmutat ezen: irodája is van a Kunigunda úti épületben, még ha egyébként többnyire házon kívül is érintkezik a vezetőkkel.

"Várhegyi figyelme annyi részletre kiterjed az MTVA körül, hogy sokak szerint ha valaki érti ezt az egész lehallgatásos történetet, akkor az leginkább ő lehet" – írtuk még júliusi összefoglalónkban. Akkor levélben megkérdeztük a volt fideszes vezetőt arról, hogy  volt-e tudomása a készülékekről, kihallgatta-e tanúként vagy gyanúsítottként a rendőrség, de nem válaszolt.

Pap Dánielről is a legbefolyásosabb vezetők között beszélnek a közmédiában. A többnyire csak hírhamisítóként emlegetett egykori szerkesztő két éve tartalomszolgáltatási igazgatóként dolgozik, hozzá tartoznak a programming feladatok, ő határozza meg hírműsorok struktúráját is. Várhegyi egyik fontos bizalmas embereként beszélnek róla az MTVA falai között.

A nyomozás még hetekig eltarthat, de az kívülről is látszik, hogy feszült a hangulat az egyébként 200 százalékon kampányoló közmédiában. A napokban 145 embert rúgnak ki a Kunigunda utcából.