Azt hinné, hogy a szállodában legalább a lepedőt lecserélik az előző vendég után, mi?

ÉLET
2016 szeptember 15., 08:21
comments 75

Így, két órával az ebédidő előtt még pont időben vagyunk egy jó kis öklendezéshez, ezért megosztanám magukkal az ABC News Inside Edition című riportműsorának horrorisztikus felfedezését:

a szállodákban az elfogadható sohánál kellemetlenül gyakrabban felejtik el lecserélni a vendégek használt ágyneműjét.

Mármint a már kicsekkolt vendégekét, az új vendég érkezése előtt. A műsor riportere, Ann Mercogliano összesen kilenc szállodában tesztelte a takarítás minőségét. A kilencből három hotelben történt meg vele, hogy az előző nap kivett szobába másnap, más néven bejelentkezve még ugyanazt a lepedőt találta az ágyon.

Hogy tényleg ugyanazt a lepedőt kellett volna használnia, mint az előző vendégnek, azt elég hatásosan bizonyította:

első becsekkolásakor egy ártalmatlan és láthatatlan festékkel az "ITT ALUDTAM" üzenetet fújta a lepedőre.

Legnagyobb megdöbbenésére az Intercontinental és a Marriott hotelláncok egy-egy New York-i szállodájában a másnapi, újbóli becsekkolásakor UV-fénynél megjelent a felirat a lepedőkön.

A hotelmenedzserek persze minden esetben úgy nyilatkoztak, hogy nagyon nagy gondot fordítanak a higiéniára, és nem is értik, hogy ez hogyan történhetett meg. (Via Yahoo. A címlapkép illusztráció. Fotó: Patxi Izkue / Flickr CC BY-NC-ND 2.0)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.