Az orosz vezetés attól tart, hogy jövőre kifogynak a pénzből, ezért csak a választások után hozzák nyilvánosságra a költségvetést

Az orosz pénzügyminisztérium közleménye szerint ebben a hónapban 32,2 milliárd dollárra csökkentek az ország tartalékalapjai. Ezek 2014 szeptemberében az olajárak bezuhanása előtt még 91,7 milliárd dolláron álltak.

A központi bank devizatartaléka pedog a 2013-as 524 milliárd dolláros szinthez képest mára 395 milliárd dollárra apadt. A jegybank 2014 és 2015 között 140 milliárd dollárt égetett el, hogy elkerüljék a rubel összeomlását.

És az elemzők szerint a helyzet csak romlani fog a következő időszakban, az előrejelzések szerint az állami tartalékalapok év végéig akár 15 milliárd dollárig is apadhatnak. Ondrej Schneider az Institute of International Finance vezető közgazdásza azt mondta, 2017 közepére vagy pár hónappal később az orosz alapok teljesen kimerülhetnek.

A 2016-os orosz költségvetést egyébként arra alapozták, hogy újra képesek lesznek hordónként 50 dolláros áron olajat eladni. Csakhogy ez nem jött össze, az átlagos hordónkénti olajár az elmúlt hónapokban 43 dollár alatt volt. Idén az olajbevételek csak 37 százalékát tették ki az állam bevételeinek, míg két évvel ezelőtt ez az arány még 50 százalék volt.

Nem meglepő, hogy a költségvetés részleteit a kormány csak a héten tartandó parlamenti választások után akarja nyilvánosságra hozni. Ugyanis ha kifogynak a tartalékalapok, akkor a vezetésnek hozzá kell nyúlnia a jóléti kiadásokhoz. A Kreml szerint ezekben az alapokban lehet még további 70 milliárd dollár. (CNN)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.