Győrújfalu polgármesterének az a megérzése, hogy jól jöhet még a sok nem szavazat a falunak

POLITIKA
2016 szeptember 29., 05:56
comments 44

Még kedden írtunk arról, hogy Győrújfalu polgármestere, Nagy Imre Attila azzal érvel a faluban a "nem" szavazatok mellett, hogy a

„Kormánytagok illetve/és Államtitkár Urak irányába a jelenleg elbírálás alatt álló, továbbá a meghirdetés előtt álló pályázataink általam történő menedzselését nagyban könnyíti majd, ha a választási eredmények ismeretében ki tudom mutatni számukra, hogy a megyei és az országos átlagot is nagyban meghaladó, »adj Isten« kiugróan magas részvételi arány mellett hozott településünk felelős döntést.”

A Kisalföld.hu most megkérdezte a településvezetőt, hogy tapasztalt–e már olyat, hogy a falu a pályázatainál előnyt élvezett amiatt, mert támogatta a kormány elképzelését.

"Nem, de ez a megérzésem a következő évekre vonatkozóan. Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy aki teheti, menjen el szavazni,"

válaszolta Nagy.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.