Óvatosan a biciklis táskákkal ezekben a terrortudatos időkben

Tbg
POLITIKA
2016 október 01., 14:02
comments 85

A lifteket karbantartó Tamás csütörtökön egy Garibaldi utcai címre ment ki. Biciklivel jár, a kerékpárt a Miniszterelnökség épülete előtti lámaposzlophoz kötötte ki.

Mivel a munka eszközigényes, a kerékpáron biciklis táska is van.

Tamás egy óra alatt végzett, majd visszament a kerékpárjához. Mielőtt azonban elkötötte volna, egy rendőr sietett oda hozzá,

„aki odaérve felszólított, hogy jöjjek az épület mellé, majd tájékoztatott arról, hogy a bicajtáskámat ő vágta fel (észre sem vettem addig) és e cselekedetét azzal indokolta, hogy az elhagyott csomagnak minősült, és neki feladata volt (elöljárói utasításra ?) ezt megtenni, hivatkozott a Bp-en éppen fennálló rendkívüli helyzetre (körúti robbantás) és tájékoztatott arról, hogy természetesen bejelentést tehetek, ha valamiféle sérelem, hátrány, kár stb. ért az intézkedéssel.”

– írta le történetét levélben a 444-nek.

A táskát amúgy ki is nyithatta volna, egy sima biciklis táskáról van szó, ám a rendőr inkább a késével felhasította a táska oldalát:

Az egész eljárásban azonban az volt a legfurcsább Tamás leírása szerint, hogy végül eljárást nem foganatosított a rendőr, tehát nem igazoltatta a biciklistát, nem maradt semmi hivatalos nyoma annak, hogy terrorgyanú miatt vágta volna szét a táskát.

Tamás arról sem tudott érdemi felvilágosítás kapni a rendőrtől, hogy akkor most a rendőrségnek kötelező-e minden utcán hagyott biciklin lévő biciklis táskát felhasítania, vagy ez csak a Kossuth térre és környékére vonatkozik-e.

A rendőr mindössze annyit közölt, hogy az intézkedéssel szemben bejelentést tehet, bár végül hivatalos intézkedés nem történt.

Mivel egyáltalán nem mindegy, mi számít ma Budapesten gyanús csomagnak (az utóbbi héten többször zártak le emiatt utcaszakaszokat a fővárosban), az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a rendőrséget.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.