Vincze Tamás már a harmadik kirendelt védője lesz a 25 milliárdos ügy elsőrendű vádlottjának, akit első fokon elítéltek a korrupciós pert vezető bíró rágalmazása miatt. A per jövő nyáron folytatódhat.
Úgynevezett „civilek” nyertek pályázati közpénzt, Németh Balázst reklámozó újságot csináltak belőle.
Takaicsi lesz az első női miniszterelnök a távol-keleti szigetországban.
Ilyenek a mai polgárok: Gulyás Gergely támogatásával íjaznak át a Vereckei-hágón, Budaházy szerint Orbánnak még meg kell magyaráznia, miért volt Pride, miközben Kassai Lajos lovasíjász nem érti, hogy a jobboldali influencerek és a közmédia miért a Pride-ot mutatja be szörnyülködve ahelyett, hogy a lovasíjász világbajnokságra mennének.
Vadai Ágnes szpottolta a miniszterelnöki házaspárt a repülőn.
Jogos orosz nemzetegyesítő háborúról ír a közpénzekkel kitömött, az újság megjelenését a Miniszterelnökségnek megköszönő „civil" szervezet vezetője, aki szerint az EU-ban sincs maradásunk.
Hamar elfogy a 4,8 milliárdos keret, ha a nagy részét állampárti csókosok kapják, és alig marad belőle a valódi civil szervezeteknek.
Pedig négy másik maglódi civil szervezet is pályázott a Városi Civil Alap forrásaira.
Ők a gender- és társadalompolitikai vetület helyett inkább a két főszereplő különleges kapcsolatának érzékletes bemutatásra törekedtek.
A Népszava szerint átnevelő programok zajlanak a magyar pedagógusok körében.
Az RTL szerint a 29 éves nő zongorázott és egy fitnesziskolában is képezte magát.
Ahogy Orbán Balázst, úgy ezt is Gulyás Gergely kapta meg.
Hogy „határon túli autonómia ügyekben” adjon tanácsot az MSZMP-sből előbb MSZP-ssé, majd KDNP-ssé vált politikus.
A kormány lemondott 77 milliárdról, mert nem szólhatott bele a magyar civileknek adott támogatásba. Ezért megcsinálta a saját rendszerét. Az eddigi három pályázati kör tökéletesen bizonyította, hogyan képzeli el a Fidesz a civilek rendszerét, és már itt is van a negyedik kör.
A horvát kikötőben álló 12 férőhelyes hajót ki is lehet bérelni, írja a 24.hu.