A népszavazás után az alkotmánymódosítás ötletét is a Jobbiktól lopta a Fidesz

Alkotmánymódosítást kezdeményez Orbán Viktor a betelepítési kvóták ügyében - mondta a kormányfő, miután nagy sikernek értékelte a vasárnapi népszavazást, ami egyébként eredménytelenül zárult.

Ez azért érdekes mozzanat, mert a Jobbik két alkalommal is kezdeményezte az alkotmány módosítását a betelepítési kvóta ügyében: egyszer tavasszal, legutóbb pedig éppen pár napja, e hét hétfőjén. Valószínűleg valamit megsejthettek a Jobbikban, hogy mire készül a kormánypárt, ezért tolták be újra esélytelenül a javaslatot.

„Harmadik országbeli állampolgárok Magyarországon történő átmeneti vagy tartós jellegű letelepítéséről – függetlenül az erre irányuló jogcím megnevezésétől – kizárólag az Országgyűlés dönthet” - állt a radikálisok módosító javaslatában, amelyet négy jobbikos jegyzett. Azzal magyarázták a szükségességét, hogy a népszavazás csak részmegoldás a bevándorlási problémára.

Először akkor élt ezzel az opcióval a Jobbik, miután áprilisban kitört a kopasz-balhé a Nemzeti Választási Iroda előtt, és eldőlt, hogy az MSZP helyett a Fidesz tart népszavazást. Vona Gábor azzal indokolta az alkotmánymódosítás ötletét, hogy olcsóbb és gyorsabb megoldás, mint a drága és elhúzódó népszavazás.

Az a népszavazás, amit egyébként szintén a Jobbik dobott be először a köztudatba még tavaly novemberben. Ezt akkor Kósa Lajos, a belügyi bizottság élén elvetette azzal, hogy nemzetközi szerződést érintő ügyek esetén ez egyébként is alkotmányellenes lenne, és nem vették napirendre az ötletet.

Épp mielőtt a Fidesz február elején napirendre tűzte volna a népszavazást, a Jobbik ebből a célból külön kezdeményezte az alkotmány módosítását. Akkor úgy íratták volna az alaptörvényt, hogy a 8. cikkben szerepelt volna, hogy nem írható ki népszavazás "nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről, kivéve, ha a népszavazás Magyarország bevándorlási politikáját érintené vagy olyan döntéssel kapcsolatos, amely erre érdemi kihatással van.” A kérdést végül napirendre sem vették a kormánypártok, majd ezek után jelentette be Orbán Viktor, hogy népszavazást kezdeményez a betelepítési kvóta kérdésében.

A Fidesz már korábban is szívesen csent el témákat és kezdeményezéseket a Jobbiktól, és már akkor is inkább olyanokat, amikkel a radikális szárnyat meg lehetett szólítani. A Trianon-emléknap vagy épp a Károlyi Mihály-szobor elszállításának ötlete is a szélsőjobbos padsorokból származott.