18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Több év börtönt kaphat egy indonéz férfi, aki japán pornót játszott le egy utcai hirdetőtáblán

külföld
2016 október 05., 18:05
comments 42

Az jakartai rendőrség letartóztatott egy 24 éves programozót, akit azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten pornót játszott le egy utcai hirdetőtáblán. A múlt héten többen sokkot kaptak az indonéz fővárosban, mikor a dugóban azt látták , hogy az egyik hirdetőtáblán japán pornó fut éppen.

link Forrás

A videó öt percen át futott, mire le tudták kapcsolni a kijelzőt. Ekkorra már többen felvették telefonnal a jelenetet.

link Forrás

A férfi a rendőrségnek azt mondta, a kijelzőről letudta olvasni a bejelentkezéshez szükséges információkat, innen jött az ötlet, hogy megvicceli a főváros lakóit. A rendőrségnek azt mondta, egyedül dolgozott, de a hatóságok még vizsgálják, lehettek-e társai.

Mivel a muszlim országban még az internetes pornóoldalak is le vannak tiltva, az elkövető komoly büntetésre számíthat. A rendőrfőnök szerint a hírközlési törvény alapján akár hat évet és 77 ezer dolláros pénzbüntetést is kaphat, de pornográfát tiltó törvény alapján akár 12 évre is börtönbe zárhatják. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.