Csak azért verte ki, hogy ébren maradjon

külföld
2016 október 08., 15:23
comments 39

Kétrendbeli szeméremsértéssel vádolják Glenn C. Woolardot, a pennsylvaniai Betlehemben szolgáló rendőrjárőrt.

A vád szerint Woolard éjszakai műszakja után tartott hazafele szerda hajnalban a Hamilton sugárúton, amikor vezetés közben lehúzta a rövidgatyáját és kitárulkozott. Egy mellette haladó kisteherautót vezető nő szerint Woolard "körbe-körbe lengette" a nemi szervét, és fogdosta magát.

A nő feljelentette a férfit - akiről nem tudta, hogy rendőr. A rendőrség a rendszám alapján azonosította Woolardot, aki a kezdeti tagadás után beismerő vallomást tett.

Azt is, hogy egy héttel korábban is ő maszturbált a kocsijában - akkor egy Target parkolójában állva, de letekert ablaknál. Akkor is egy nő volt a szemtanúja az esetnek.

Woolard azzal védekezett, hogy nem a szexuális örömszerzés volt a célja, hanem

így próbálta ébren tartani magát a hosszú műszak után.

Woolardot amúgy nemrég dícséretben részesítették, mert saját életét kockáztatva rohant be egy égő házba, hogy kimentsen egy áldozatot. Most viszont kénytelenek voltak felfüggeszteni állásából. "Mindig szomorú nap a rendfenntartóknak, amikor ilyesmi történik" - közölte a vádemelést bejelentő sajtótájékoztatóján Jim Martin körzeti ügyész. (Via The Philadelphia Inquirer)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.