Pennsylvania

Trump sima győzelménél is nagyobb csoda, hogy magukhoz tértek a demokraták

A balos Demokrata Párt piacpárti kritikusai is elismerik, hogy Trump most már valóban aggódhat a jövő évi választások miatt. Bár a világ a New York-i szocialistára figyelt, az igazi, vagyis megismételhető győzelmeket két, a kultúrharcot hanyagoló centrista, egy volt CIA-ügynök és egy exkatona aratta. Nem várt fordulatok a világpolitikára is kiható amerikai belpolitikában.

Szily László
külföld

Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek egy pennsylvaniai egyetemi lövöldözésben

Egy lőfegyveres személyt őrizetbe vettek.

Fődi Kitti
külföld

Három rendőr meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült egy pennsylvaniai lövöldözésben

Egy „családon belüli ügy” miatt voltak a helyszínen, a nyomozásban az FBI is részt vesz.

Mészáros Juli
külföld

Százezrek maradtak áram nélkül az Egyesült Államokban

Viharok miatt.

Benics Márk
külföld

Kalapáccsal támadt volna a demokrata kormányzóra a férfi, aki felgyújtotta a hivatalos kormányzói rezidenciát

A férfi anyja szerint, a fia „elmebeteg volt” és nemrég hagyta abba a gyógyszereinek szedését.

Székely Sarolta
külföld

Letartóztatták a férfit, aki felgyújtotta a demokrata kormányzó rezidenciáját

A 38 éves Cody Balmer ellen emberölési kísérlet, terrorizmus, gyújtogatás és súlyos testi sértés vádjával indult eljárás.

Benics Márk
külföld

Felgyújtották egy demokrata kormányzó hivatalos rezidenciáját, evakuálni kellett

„Hála istennek, senki sem sérült meg” – tweetelte ki az eset után Josh Shapiro.

Haász János
külföld

Vádat emeltek New Yorkban is a manhattani gyilkossággal vádolt férfi ellen

Luigi Mangionét többrendbeli emberöléssel vádolják, csütörtökön döntenek Pennsylvaniában arról, hogy kiadják-e New York államnak.

Benics Márk
külföld

Kiabált az újságíróknak a manhattani gyilkossággal gyanúsított férfi, miközben vitték be a bíróságra

Luigi Mangione a kiadatási tárgyalására érkezett. A férfit egy másik államban kapták el, így most ki kell adni őt New Yorknak, hogy gyilkosság miatt vádat emelhessenek ellene.

Windisch Judit
külföld

Kamala Harris szerint Trump instabil, zavart, és korlátlan hatalomra törekszik

Trump egy interjúban azt mondta, a választás napján a hadsereget is bevetné a „belső ellenség legyőzésére.”

Benics Márk
külföld

Az utolsó hónapra Obama is beszállt Kamala Harris kampányába

A volt elnök a Demokrata Párt egyik legnépszerűbb embere, a következő hetekben végigjárja a fontos csatatérállamokat. Első megállója Pennsylvania volt, ahol külön szólt fekete férfiakhoz is.

Benics Márk
külföld

Kamala Harris gyávának nevezte Donald Trumpot

Miután Trump azt mondta Harrisről, hogy „úgy nevet, mint egy őrült”.

Benics Márk
külföld

Donald Trump: „Sokkal jobban nézek ki, mint Kamala Harris”

A republikánus elnökjelölt szórta az idézhetőbbnél idézhetőbb mondatokat pennsylvaniai kampánygyűlésén.

Molnár Kristóf
külföld

A Fico-merényletre is rákeresett Trump támadója

Crooks netes előtanulmányait már ismeri az FBI, a motivációját még kevésbé.

Kolozsi Ádám
külföld

Kamala Harris visszaadta a demokraták hitét, hogy Trump legyőzhető, de könnyű dolga ettől még nem lesz

Az elmúlt hetek rendkívüli eseményei miatt a helyzet képlékeny az amerikai politikában: Harrisről sokan nem rendelkeznek még kialakult véleménnyel, és kérdéses, hogy a merénylet által kiváltott szimpátiát Trump meddig tudja megőrizni. Öt megállapítást azért így is tehetünk az elnökválasztási kampányról.

Tábor Áron
külföld