Miután visszavette 2016-os kampányfőnökét, újult lendülettel folytatta a kampányolást Donald Trump. Az amerikai republikánus párt elnökjelöltje szombati pennsylvaniai kampánygyűlésén csak úgy szórta az idézhetőbbnél idézhetőbb mondatokat, miközben személyében támadta Kamala Harrist.
Indításként „fasisztának” és „marxistának” minősítette a demokraták inflációs politikáját, majd „vad szörnyetegeknek” nevezte a déli határnál belépő illegális menekülteket. A klímaváltozás miatti tengerszintemelkedéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a folyamatnak köszönhetően több tengerparti ingatlan lesz majd.
Harrist korántsem kímélte a beszédében. Először azt mondta, hogy Joe Biden „utálja” az alelnökét, majd kijelentette, hogy Harris „úgy nevet, mint egy őrült”. Ezután demokrata riválisának kinézetére is kitért. „Sokkal jobban nézek ki, mint Kamala.” A 78 éves politikus ezen mondata külön üdvrivalgást váltott ki a tömegből.
Trump ismét megpróbálkozott a demokraták zsidó bázisának meggyőzésével. Beszédében azt állította, hogy Harris azért nem Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzót választotta alelnök-jelöltjének, mert Shapiro zsidó.
Trump egyébként nem véletlenül tartott beszédet Pennsylvaniában. Az állam klasszikus csatatérállamnak számít, amiben 2016-ban Trump, 2020-ban pedig Biden győzött. Mindkétszer nagyon kicsi volt különbség döntött a győztes javára. Vasárnap Harris és alelnökjelöltje, Tim Walz is tart kampányeseményt az államban, mielőtt elutaznának a hétfőn kezdődő chicagói Demokrata Nemzeti Gyűlésre.
Trump kampányának ritmusvesztéséről ebben a cikkben írtunk bővebben. (via New York Times)