2500 éves marihuánabokor került elő egy sírból

nem túl meghökkentő tudomány
2016 október 10., 21:10
comments 51

A kendernövényeket egy kínai ásatáson emelték ki a sírhelyről, írja a Verge. A felfedezés is megerősíti azt a gyanút, hogy a kenderfélék szárított virágzatát már az ősibb korokban is használták pszichoaktív hatóanyagai miatt és a növény szerepet kaphatott különféle rituálékban is.

Hongen Jiang és régészcsapata 13 növényt hozott felszínre a sírból. A kenderek elsárgultak és kiszáradtak az évezredek során, de ezzel együtt jó állapotban vészelték át ezt az időszakot a föld alatt. A régészek elmondása szerint a növények mintegy betakarták a sírba helyezett férfit, aki a harmincas éveiben járhatott halálakor.

Az ásatások során összesen 240 sírt tártak fel az ország északnyugati részén, a területen, ami egykor feltehetően a selyemút mellett feküdt és ahol egy pásztorkodó nép, a subeixi élt. Három további sírból is kerültek elő kendermaradványok. Az egyelőre kérdés a kutatók számára, hogy vajon a kender kereskedelem útján került a pásztorokhoz vagy pedig vadon nőtt a térségben és szüretelték. Ez utóbbira utal, hogy a temetkezéshez teljes növényeket használtak.

A fű megjelenése az ősi temetkezési szertartásokban nem új fejfelfedezés, hasonlót találtak már Szibériából is. Az is kérdés persze, hogy mire is használták a növényeket: csak ruházat vagy kötelek előállítására vagy pedig be is téptek tőle.

Korábban régészek már akadtak olyan sírban elrejtett kenderszármazékra, aminek magas volt a THC-tartalma. Akkor is az volt a feltételezésük, hogy ezeket a növényeket éppen erősebb pszichoaktív hatásuk miatt kezelték külön. A szerzők szerint a mostani felfedezés is arra utalhat, hogy 2500 évvel ezelőtt gyógyszerként vagy pedig rituális szertartáson használták fel a THC-tartalmú kendervirágot. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.