Új világ új vesztesei: a túlképzett leszakadók

Aki 2016-ban olvas újságot, nyilván találkozott már korunk egyik slágertémájával: jönnek a robotok! A számítástechnika és a robotika fejlődése önmagában is érdekes dolog, de itt lehet érzelmi húrokat is pengetni. Jönnek a robotok és elveszik a munkánkat! Az eljövendő pesszimista utópiában már szinte minden munkafolyamatot robotok végeznek el, és a nagyon szűk eliten kívüli emberiség egyszerűen feleslegessé válik. Örülhet, akinek csak a munkáját veszi el a robot, és nem lövi le.

AFP PHOTO / Michael Buholzer

Abban szinte mindenki egyetért, hogy ha nem is minden dolgozót helyettesíthetnek a robotok, a legnagyobb bajban az egyszerű fizikai munkát végzők vannak. Amikor néhány napja bejárta az internetet a hír az Adidas első, kizárólag robotok, ráadásul németországi robotok által készített cipőjéről, nyilván sokakban felmerült, hogy tessék, nemhogy európai gyári munkásokra nem lesz itt szükség, hanem lassan már éhbérért dolgozó bangladesiekre sem.

2016 másik slágertémája a populizmus, a demokrácia- és liberalizmusellenesség, a globalizáció-ellenes nativizmus terjedése. Duterte, Putyin, Trump, Kaczynski, Orbán, Le Pen, brexit. Sokan úgy gondoloják, hogy a trumpizmus és a robotizálódás előretörése össze is függ. Az ő elméletük szerint a fejlett nyugati világ szegényebbjei, akik a bangladesi munkásoktól és a robotoktól is gyors egymásutánban vereséget szenvedtek, kétségbeesésükben olyan politikusok karjaiba vetik magukat, akik azt ígérik nekik, hogy vissza lehet fordítani a történelem kerekét.

A téma iránt valamennyire érdeklődők számára nyilván nem újdonság a szerb-amerikai Branko Milanovic híres grafikonja, amely azt mutatja be, hogy az utóbbi 20 évben hogy alakult a világ teljes lakosságának jövedelme.

Milanovic - mostanában egyébként sokat vitatott - ábrája azt mutatja, hogy míg az elmúlt két évtized globalizációs folyamata kifejezetten jót tett a világ legszegényebbjeinek és a középosztályának (ez utóbbiak elsősorban Kínában, kisebb részben Indiában élnek), valamint a globális elitnek, a globális felső-középosztálynak csak minimálisan lett jobb, már ha valamennyire egyáltalán. Ez a globális felső-középosztály pedig pont a világ fejlett országainak azon szegényei, akik egyhelyben toporgásukat, rosszabb esetben teljes leszakadásukat látva minden bajukat a demokráciara és a liberális piacgazdaságra kenik, hogy aztán arra szavazzanak, aki valami mást ígér.

Nem rossz elmélet, és biztosan sok igazság van benne. Ennek elfogadásához elég megnézni a Donald Trump regionális népszerűségét ábrázoló USA-térképeket. A republikánus bohóc-elnökjelöltet ott különösen sokan szeretik, ahol - ahogy a vezető amerikai konzervatív magazin maróan pontos gúnnyal megjegyezte - a fehér amerikai underclass kultúrája csak nyomorúságot és használt heroinos fecskendőket termel ki.

Ennek ellenére mégis óriási hiba a globalizáció és a robotizáció veszteseit kizárólag az aluliskolázott nyugati gyári munkások közt keresni. Azok a cikkek és táblázatok, amelyek a közeljövőben potenciálisan automatizált foglalkozásokat sorolják, egyáltalán nem csak gyári munkásokat említenek. Azonban az ezeket böngésző, jellemzően értelmiségi olvasók valamiért nem veszik, vagy nem akarják ezt észrevenni.

Egy találomra kiválasztott cikk a brit Telegraphból 10 veszélyeztetett álllást említ: mozdonyvezető, sofőr/taxisofőr, beteghordó, űrhajós, takarító, tanár, laboráns, gyógyszerész, biztonsági őr, pilóta. Ezek közül öt (űrhajós, tanár, laboráns, gyógyszerész, pilóta) kifejezetten értelmiségi foglalkozás, amelyek végzéséhez több évnyi tanulásra van szükség felsőoktatási intézményekben vagy speciális tanfolyamokon. A BBC hasonló ötös listáján is van két csúcsértelmiséginek tartott vesélyeztetett szakma: az orvosok és az újságírók.

Ezek persze csak jóslatok, és mint minden jóslat, ezeket is sokan vitatják. Az például intő jel, hogy Amerikában a bolti eladók száma évek óta emelkedik, pedig az egy elég könnyen automatizálható szakmának tűnik. Marc Andreessen kockázatitőke-befektető és techguru például néhány napja egy interjúban arról beszélt, hogy óriási tévedés a hús-vér orvosok kihalását vizionálni, valójában a jövő az egyre magasabb szinten szolgáltató és a gépeket egyre jobban használó, nagyon is emberi orvosoké. Hasonlóan gondolkozik a közgazdász Tyler Cowen is, aki szerint a jövő egyértelműen a szolgáltató szektorban dolgozóké, és azoké, akik jól tudnak bánni az egyre okosabb számítógépekkel.

Akárhogy is lesz pontosan, az egészen biztos, hogy a munkaerőpiac összetétele a világon mindenhol át fog alakulni, és az eltűnő, vagy legalábbis alapjaiban megváltozó szakmák között sok olyan lesz, amelyet ma nem kétkezi munkások, hanem diplomás értelmiségiek végeznek. Már ma is egészen mást várunk el a gyerekeinket nevelő pedagógusoktól, mint néhány éve, amikor még sokan azt hitték, van értelme évszámokat magoltatni általános iskolásokkal. De ilyen szakma a tolmácsoké és a fordítóké is: a műfordítókat még nagyon sokáig nem fogjuk gépekre cserélni, de egyszerűbb szövegeket, mondjuk használati utasításokat már a közeljövőben képesek lesznek megfelelő színvonalon lefordítani az egyre okosabb fordítóprogramok.

Az átalakuló világ értelmiségi veszteségeit nevezte néhány napja túlképzett leszakadóknak (“educated left behinds”) a Conversationön megjelent cikkében Paul Whiteley brit egyetemi tanár. A politikai, választási részvétellel foglalkozó Whiteley a most már több mint egy éve válságról válságra bukdácsoló Brit Munkáspártot vizsgálta, különös tekintettel arra, hogy miként is kerülhetett a párt élére Jeremy Corbyn.

A Tony Blair és Gordon Brown alatt munkásmozgalmi múltját hátrahagyó párt Corbyn megválasztásával visszatért abba a radikális baloldali múltba, amely a trumpista-orbánista vonalhoz hasonlóan elit-, szabadpiac- és globalizációellenes. Corbynt egy év alatt kétszer is megválasztottak pártelnöknek, köszönhetően annak a hatalmas mennyiségű új tagnak, akik ugyanezen időszak alatt beléptek a Munkáspártba.

Whiteley kutatásai szerint ezeknek az új belépőknek jelentős része diplomás, de olyan alacsony fizetésű diplomás, aki nemcsak a hasonló végzettségűekhez, de az brit átlagfoglalkoztatotthoz képest is keveset keres. Whiteley szerint egyértelmű, hogy ezek az emberek leszakadtak, egyszerűen nem azt kapják az élettől, amire számítottak, és most Corbyntól várják, hogy javítson a helyzetükön.

Az elmélet új, és Nagy-Britanniára vonatkozik, de nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy a nyugati világon máshol is érvényesnek tűnjön. Bernie Sanders az utolsó pillanatig küzdött Hillary Clinton ellen a demokraták elnökjelöltségéért egy olyan baloldali programmal, amilyen korábban csak azt amerikai politikai élet perifériáján tudott megélni. Az európai újbaloldal két nagy sikertörténete, a görög Sziriza és a spanyol Podemos sem véletlenül futhatott be azokban az országokban, ahol nagyon magas a munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek és a fiatal, diplomás munkanélküliek aránya. Túlképzett leszakadóké, akik reménytelennek látják a jövőt.

Magyarországon valamivel bonyolultabb a helyzet, hiszen a de facto egypártrendszer vezető hatalma, miközben jobboldali liberalizmus-, demokrácia és globalizációellenes álláspontot képvisel, gazdaságpolitikája a szocialista etatizmus felé közelít. Így egyszerre tudja kielégíteni egészen különböző társadalmi csoportok lelki igényeit. Nemcsak a képzetlen, hanem a túlképzett leszakadókét is. Hogy az utóbbiakból milyen sok van Magyarországon, azt talán a legjobban az mutatja, hogy ma a magyar bolti eladók átlagbére magasabb, mint a kezdő egyetemi oktatóké. Az előbbi kis túlzással bárki lehet néhány nap alatt, az utóbbihoz hosszú éveket kell lehúzni diákként a felsőoktatásban.

Hamarosan kiderül, mihez kezdenek azok a magyar fiatalok, akik több év tanulással megszerzik bölcsészdiplomájukat, és azt látják, hogy már pedagógusok sem lehetnek megalázóan alacsony fizetésért, mert az ország fizetőképes részének egyszerűen nincs szüksége tanárokra, vagy legalábbis olyan tanárokra, amilyeneket a magyar oktatási rendszer képez.