Berci 15 perc alatt 3 autót tört fel a VIII. kerületben

bűnügy
2016 október 21., 07:31
comments 41

L. Bertalan 39 éves dombrádi lakossal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Bertalan 2016. október 19-én 1 óra 15 perc körül a Budapest VIII. kerületében lévő Diószeghy Sámuel utcában

15 perc alatt három autót tört fel.

Az egyiknek az ajtaját feszítette ki, a másik kettőnek az ablakát törte be. Berci az első két gépjárműből nem vitt el semmit, de a harmadikból ellopott egy napszemüveget és egy telefontöltőt, ráadásul megpróbálta kifeszíteni az autó rádióját is.

Ezt az egészet rögzítette egy térfigyelő kamera.

link Forrás

A rendőrök az elkövetőt a cselekmény észlelésétől számított 5 percen belül elfogták a helyszínen, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.