Elnézést kért a Facebook, amiért leszedte egy mellrák elleni szervezet videóját, amiért ez a rajzolt mell volt benne

külföld
2016 október 21., 05:07
comments 34

Egy mellrák ellen harcoló svéd szervezet, a Cancerfonden feltett egy videót a Facebookra, amin egy stilizált mellen bemutatva magyarázzák el, hogyan érdemes daganatot keresni. Ez a stilizált mell így nézett ki:

A videót nem sokkal a posztolása után eltávolította a Facebook, mondván, hogy az sértő tartalom.

A svéd szervezet nyílt levélben tiltakozott a videó eltávolítása ellen, azt írták, hogy ők nem akartak senkit megsérteni, csak segíteni szerettek volna.

Egyébként tény, hogy a Facebook szabályzata szerint nem lehet mellbimbós képet posztolni.

A Facebook azóta elnézést kért a hibájáért, és biztosították a közvéleményt arról, hogy a svéd szervezet videója amúgy nem ellenkezik a szabályzatukkal, és el is fogadták már azt. A cég azzal védekezett, hogy az algoritmusaik és a munkatársaik naponta több ezer reklámvideót néznek át, és sajnos néha csuklóból rossz döntést hoznak.

Közben a Cancerfonden is kiadott egy közleményt, amiben jelezték a Facebooknak, hogy nincs harag, és viccesen megjegyezték, hogy akkor ezentúl máshogyan rajzolják a melleket a videóikban, elkerülve a félreértéseket. Így:

(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.