Elfogták, mégis körözik a körúti robbantót

„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ismeretlen elkövető 20-25 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. Aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, (...) bejelentését megteheti (...) bármelyik rendőri szervnél. (...)

Hiába fogták már el több mint egy hete az állítólagos elkövetőt, a police.hu-n továbbra is olvasható a körözés, ami szerint az országos főkapitány 10 millió forintot ajánl fel annak, aki nyomra vezeti a hatóságot a Teréz körúti robbantás ügyében.

"A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva az országos rendőrfőkapitány nettó 10.000.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek."

Az ORFK a Népszava érdeklődésére Papp Károly altábornagy múlt heti sajtótájékoztatóját ajánlotta az újságírók figyelmébe, ami szerint ha a főügyészség jelzi, hogy nem kell fenntartani a nyomravezetői díjat, akkor ők visszavonják azt.

Az ügyészség nevében Nagy Andrea szóvivő az újságnak azt írta, „a 10 millió forintos nyomravezetői díj visszavonása érdekében a Központi Nyomozó Főügyészség ezidáig nem intézkedett”, úgyhogy még az is elképzelhető, hogy maradt némi bizonytalanság a hatóságok környékén az elkövető személyazonosságát illetően. (Népszava)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.