Hahó, hallod? Szar a csapatod!

sport
2016 október 26., 19:00
comments 68

Tavaly ilyenkor, a hetedik játéknap után öt veretlen csapat volt az NFL-ben. Idén a Minnesota hétvégi vereségével az utolsó veretlen csapat is elbukott. Megvan ennek az oka:

idén nincs egyetlen igazán kiemelkedő csapat sem a mezőnyben.

Az ESPN überstatisztikája az FPI (Football Power Index). Ez az összes statisztikai mutató alapján rangsorolja a mezőny 32 csapatát. Tavaly az egész idényben összesen négy csapat vezette ezt a listát a szezon során. Idén hét játéknap alatt már hat csapat.

Ha tovább ásunk a statisztikákban, az is kiderül, hogy miért van ez így:

idén nincs egyetlen csapat sem, aminek ne lennének komoly hibái.

Az ESPN egyik fejlett statisztikai mutatója az EPA (expected points added), ami azt mutatja, hogy egy play mennyiben vitte közelebb a csapatot a céljához, magyarán hány pontot szerzett a támadósor, és mennyi pont megszerzésében akadályozta meg az ellenfelet a védelem.

Egy összességében jó csapat mind a támadásban (OfEPA), mind a védekezésben (DfEPA) jól teljesít, vagyis ebben a koordinátarendszerben a jobb felső sarokban volna a helye. Idén ez a része üres a koordinátarendszernek.

A 7. hétig veretlen Vikings például kiemelkedően védekezik, de az OfEPA-értéke negatív - ami nem olyan meglepő azután, hogy a kezdő irányítójuk és sztárfutójuk elvesztése után a támadófaluk is kezd széthullani.

Az egymás után két vereséget szenvedő Atlanta szórja a pontokat - egészen elképesztő, +70.00 feletti az OfEPA-ja, de gyengén védekezik. Az EPA-értékek alapján még a Buffalo és a Patriots állnak legközelebb a tökéletességhez, de előbbi támadásban, utóbbi védekezésben gyengébb annál, hogy igazán elitnek nevezhessük. Ami a Buffalónál erős túlzás is lenne, ha már most három vereségnél tartanak és még a Miamitól is kikaptak.

Mondjuk abból a szempontból ezzel nincs baj, hogy a szokásosnál izgalmasabbnak igérkezik már az alapszakasz is, a Patriotst leszámítva senki se mehet igazán biztosra - Bradyék már most, a szezon felénél sokmeccses előnyben vannak a csoportriválisaikkal szemben. Ugyanakkor ez a kiegyenlítetten közepes átlagszínvonal magyarázat arra a borzalomra is, amit a Seahawks és az idei szezon legnagyobb csalódása, a Cardinals művelt futball néven:

a hosszabbítás után 6:6-os döntetlenre meccs még az én gyomromat is megülte, pedig szerintem az évszázad eddigi meccse a 2011-es, 9:6-ra végződő LSU-Alabama volt.

Ha már ilyen feltűnésmentesen át is tértem az egyetemi focira, bemutatnám új, állandó rovatunkat, a

Look at this fucking boxscore-t

ahol az egyetemi foci műfaji sajátosságai miatt jó eséllyel az egyetemi bajnokság meccsei közül fogok majd szemlézni. A héten egyből egy igazi csemegét mutathatok meg, a Texas Tech-Oklahoma meccsről:

A meccs vége 66:59 lett az esélyesebb Oklahoma javára, ami már kosáreredménynek se lenne rossz. De még a pontszámnál is nevetségesebb, hogy

  • a két csapat összesen 1908 jardot támadott, egyenlő arányban;
  • a Tech, akarom mondani a TTU ("A Tech" az a Georgia Tech) irányítója, Patrick Mahomes egymaga 734 jardot passzolt;
  • ugyanő 88-szor passzolt, amibe így leírva is belefájdult a karom;
  • az oklahomai Joe Mixon 263 jardot futott, és volt még 114 jardnyi elkapása is;
  • és még csak azt se állíthatnánk, hogy a két csapat elfelejtett védekezni, mert csak összehoztak összesen 128 szerelést, még ha ebből csak ötöt a scrimage mögött.

Az egyetemi bajnokság nyolcadik játékhetén emellett megszületett az év sporttudósítás-címe is:

A béna Coloradó feltartóztatta a hasonlóan rossz Stanfordot.

És tényleg, bár még az a meccs is szórakoztatóbb volt a Cardinals-Seahawksnál.

Most pedig következzék a heti összefoglaló, amit az éppen amerikában turnézó, és pl. a Steelers-Patriotsot a helyszínen látó Dezső távollétében a First Down blog két másik szerzője, Holczer Ádám és Pongrácz Zoltán jegyeznek.

TNF Greenbay Packers-Chicago Bears 26:10

A Bears mindent megtett, hogy versenyben maradjon a Brownsszal és a 49ersszel az 1/1-es drafthelyért. Sőt, Brian Hoyer elvesztésével még jelentősen növelte is az esélyeit, mert így a már korábban kieső Jay Cutler után a harmadik számú irányítóval, az egyetemi karrierjét nagy tehetségként kezdő, de aztán középszerűvé laposodó Matt Barkley-val lesznek kénytelenek folytatni. De ne hallgassuk el a Packers érdemeit, Aaron Rodgers például franchise-rekordot állított fel 39 sikeres átadásával, 303 passzolt jardja pedig el tudta fedni Eddie Lacy hiányát is.

Los Angeles Rams-New York Giants 10:17

A Vanília és Puding támadóalakulatok már-már szokásos kínkeserves meccsén Chase Keenum, a Rams irányítója megfitzpatrikosodott, és egyedül elődöntötte a meccset a Giants javára. Négy labdaeladással teljesítette a Vanília kemény feladatát. Manningéknek sikerült hozzápudingosodniuk ehhez a kiemelkedő teljesítményhez. Boldog London, eztán csak a citromzselé maradt.

Kansas City Chiefs-New Orleans Saints 27:21

A Chiefs zsinórban kilencedik hazai meccsét nyerte meg, ezúttal a jó formában levő Saints volt az áldozat. Brees 3 TD passzal ezúttal is hozta magát, de egyetlen labdaeladását Daniel Sorensen 48 yardról TD-re hordta vissza. Jamal Charles egyetlen snapet kapott, Spencer Ware pedig újfent bizonyította, megoldja a nagy előd pótlását. Ware 131 total yardot és 1 elkapott TD-t jegyzett, Alex Smith pedig legszebb 49ers-es formáját hozta, már ha egy game manager játék tud szép lenni. Rövid, pontos passzok sokasága, összesen 214 yardért és 2 tédéért, QBR: 126. A Chiefs 4-2-vel tapad a Raiders, Broncos duóra. A Szentek egyre nagyobb bajban vannak, a Falcons botladozása jelentheti a fényt az alagút végén.

Tennessee Titans-Indianapolis Colts 26:34

Nagyon élvezetes meccset játszott az AFC dél 2 trónkövetelője. Andrew Luck visszanyert formája és Mariota egyetlen, a two minute warningon belüli labdavesztése eredményezte a Colts győzelmét. 23-20-as hazai előnynél Luck megtalálta Doylet az end zoneban, majd a kickoff utáni első játéknál, a nagy öreg, Robert Mathis szerzett 14 yardos fumble return TD-t. Hazai oldalon Demarco Murray ismét remekelt (107 yard, TD) és Mariota teljesítményére sem lehet panasz, a meccset eldöntő sack benyelése sem az ő sara volt. Luck 353 yard mellé osztott ki 3 hatpontost és úgy tűnik, T.Y. Hilton személyében játszópajtásra bukkant, Hilton 133 yardot és egy TD-t szerzett. Mindkét csapat 3-4-gyel áll, egyetlen győzelemre a csoport éllovasától.

Philadelphia Eagles-Minnesota Vikings 21:10

Utolsóként a Vikingek is elvesztették makulátlan mérlegüket, Bradford visszatérése Phillybe nem sikerült valami fényesen. 2 punt után zsinórban 5 labdavesztést hoztak össze a csapatok, a második negyed elején egy Walsh FG utáni kickoff return TD rázta fel az Eaglest, akik ezután eksztázisban védekezték végig a meccset. A hazai D# 6 sackkel és 4 labdaszerzéssel zárt, így a támadók 4 labdavesztése is belefért. Két zseniális védelem összecsapását láthattuk, mindketten komoly harcban lesznek a PO-ért. Wentz formája aggodalomra ad okot, de ezt most megúszták a Sasok.

Cincinnati Bengals-Cleveland Browns 31:17

Papírforma győzelmet hoztak a Tigrisek, hála Jeremy Hill (168yard, TD) és A.J. Green (169 yard, TD) pazar formájának. A Browns 6. idei irányítóját és 7. vereségét ünnepli. Még jó, hogy LeBronék a bajnokok és az Indians is döntőt játszik, így a Browns szokásos formája nem sok vizet zavar Clevelandben, ahogy az AFC Northben sem.

Detroit Lions-Washington 20:17

Borzasztó első félidő után megrázták magukat a csapatok és remek végjátékot produkáltak. A Washington 10 pontos hátrányt fordított meg 1:05-tel a vége előtt, köszönhetően Cousins szapora lépteinek, de Staffordnak a maradék időre is maradt válasza. Az Oroszlánok királya [nem röhög, isten tudja, hogyan, de irányító lett belőle idénre! - akiraly] 49 másodperc alatt vezetett 75 yardos TD driveot, Boldin 18 yardos hatpontosa pedig a győzelmet eredményezte. Matt Jones és Kirk Cousins is fontos pillanatban veszített labdát, ezen el is ment a meccs. Mindkét csapat 4-3-mal áll, komoly kis versenyben lehetnek az NFC wild card helyeiért.

Jacksonville Jaguars-Oakland Raiders 16:33

A Raiders az elmúlt 15 év legjobb rajtjután 5-2-vel vezeti a divizióját. Latavius Murray 2 futott TD-vel tért vissza, Derek Carr limitált szerepkörben passzolt 200 yardot és egy tédét a 96 yarddal záró Crabtree-nek. A vendégek egész meccsen koncentráltan játszottak, a hazaiak viszont három alkalommal is labdát vesztettek. Így nem lehetett kérdéses a végeredmény.

Miami Dolphins-Buffalo Bills 28:25

Hiába lépett meg 17-6-ra a harmadik negyed végén a Bills, nem jött össze sorozatban az ötödik W, hála egy bizonyos Jay Ajayinak. A másodéves RB 214 futott yarddal és egy TD-vel vastagon vette ki a részét a Delfinek fordításából. Ajayi a liga negyedik olyan futója lett, aki egymást követő 2 meccsen is 200 yard felett futott, legutóbb erre Ricky Williams volt képes, még 2002-ben, szintén Dolphinként. Ajayi formáját látva Arian Foster se kínozza tovább magát, a nyáron igazolt houstoni legenda bejelentette visszavonulását. Fontos csoportrangadót nyertek a Delfinek, a Bills pedig sajnálhatja a meccset, a wild card helyekért folytatott harcban hiányozhat még ez a győzelem.

New York Jets-Baltimore Ravens 24:16

Geno Smith megkapta az újabb esélyt az élettől azzal, hogy Fitzpatrick több labdát adott el az elmúlt meccseken, mint az Adidas egy hónap alatt. Meg is sérült a térde a 2. negyedben, úgy tűnik, vége a szezonjának. Fitzpatrick jól szállt be, de nem ő, sokkal inkább Matt Forté szállította a győzelmet. Forté Geno Smith kiválása után a sereg élére állt, 154 totál yarddal és 1-1 elkapott és futott tédével zárt, nagy szerepet vállalva a fordításból. A Ravens védelme rendben van, de Flacco és az offense hetek óta szörnyen játszik, Flacco pl. 2 interceptiont dobott, de a 6(!!!) futott yardra sem lehet büszke az offense. Zsinórban negyedszer vesztettek a Hollók, a Jets pedig 4 vereség után nyert újra és a kispadon talán Fitz is észhez tért.

San Francisco 49ers-Tampa Bay Buccaneers 17:34

Végre győzött a Frisco, egy egész negyedet sikerült győznie. Aztán szétfutották és szétpasszolták őket. Nyolc éve nem volt ilyen gyatra mérlegük. A hirtelen hidegzuhany után feltápászkodó Buccaneers pedig nagyot ütött. Minden egyes támadójátékos Hall of Fame várományossá vált – ezt teszi a rossz védelem.

Atlanta Falcons-San Diego Chargers 30:33

Minél többedjére gyakorolják a meccsvégek leadását a Villámok, annál inkább olajozottabban megy. De most a védelem nem hagyta. Jegyezzék meg: Perryman és Joey Bosa. Szóval ők nem hagyták, így győztek. Ebben persze szerepe volt, hogy a Falkonok támadóiból csak egy forma, Julio Jones tudott csillogni.

Pittsburgh Steelers-New England Patriots 16:27

Megpróbálta a Steelers, de ennyi hiányzóval minimum a pálya feldőlésére számíthattunk. Ehhez képest majdnem meccsben voltak. Négy csúnya nagy menetelés vágott ki a Hazafiak támadósora, amihez szagolni nem tudott a néhai legendás acélfüggöny. A köztes időben sikerült hibára kényszeríteniük őket. Még Landry Jones se remegett meg, amíg Antonio Brown ki nem dőlt.

SNF Arizona Cardinals-Seatle Seahawks 6:6 h.u.



Ah, végre egy röfögős-brusztolós, minden mocsári igényt kielégítő parádé! Kezdenek az Arians kordináció hibái kiütközni: a red zone-ig minden nagyon jó, ott viszont lefagyanak. A lövészárokharcban a rugó a király, de most mindkettő hibázott a hosszabbításban - Pete Carrol reakciója fentebb -, maradt a gyilkos döntetlen.

MNF Denver Broncos-Houston Texans 27:9

A denveri közönség méltó fogadtatásban részesítette a tavalyi gyors távozása után először visszatérő Brock Osweilert, rendesen búgott a stadion az érkezésekor. A közönségnél már csak a denveri védelem - a csodálatos denveri védelem, tenném hozzá, hogy őket is elátkozzuk, ha már a Cardinalst és a Falconst sikerült pusztulásba taszítani a dicséreteinkkel - részesítette melegebb fogadtatásban. Bár sackelni végül nem tudták, de ütötték, vágták, siettették, aminek meg is volt az eredménye: Osweiler 41 passzából csak 22 sikerült, de a leghosszabb jó passza is csak 13 jardos volt, 131 jardja pedig 3,2 jardos kísérletenkénti átlagra és 36-os QBR-ra volt csak elég.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.