Pataky Attila saját magát gyógyította ki a vastagbélrákból

bulvár
2016 október 27., 05:42
comments 189

Pataky Attila számára komoly szenvedést okozott az elmúlt két év, a Blikk szerint 2014-ben véget ért egy régi barátsága, mert átverték. A barát elvesztése miatt érzett szomorúság pedig annyira megviselte az Edda énekesét, hogy rákos lett.

Patakynál vastagbélrákot diagnosztizáltak, de nem akarta vállalni a műtétet, mert meg volt győződve róla, hogy csak a lelki bajai okozzák a rákot. Emiatt próbálta a gyűlöletet és haragot kizárni az életéből, mert szerinte ezek, az életébe kerülhetnek.

Nagyon szenvedett, folyamatosan fogyott, de

az agykontroll és a meditáció után a daganat is egyre kisebb lett a szervezetében.

„Fohászkodtam a Teremtőhöz, mindenkihez, mindenhez, akihez és amihez tudtam” - mondta a Blikknek. Végül a legutóbbi vizsgálaton megállapították, hogy eltűnt a daganat Pataky vastagbeléből. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.