A háború, amivel most senkinek nincs energiája foglalkozni

Szegény Jemennek az a balszerencséje, hogy a világ egyszerre csak egyetlen bonyolult, végeláthatatlan, muszlimot a muszlim ellen feszítő háborúra tud odafigyelni, és egy ilyet már éppen vívnak Szíriában. Kit érdekel, mi folyik az Arab-félsziget távoli déli csücskében, amikor Moszulnál éppen a Művelt Nyugat és Szövetségesei indítanak végső támadást a Pokol Katonái ellen? Jemenben még az sem világos, kik a Pokol Katonái.

Egyébként csak vicceltem: Jemennek nem ez a balszerencséje. Jemenben nincs is olyan, hogy balszerencse. Amit máshol annak tekintenének, az csak a történelem rendes folyása ott, ahol Afrika szarva és a Közel-Kelet összeér. Hiába érkeznek most már olyan drámai képek az országból, szétlőtt temetésekről és éhező gyerekekről, amikre építve nyugati segélyszervezetek globális felháborodási hullámokat lennének képesek beindítani, Jemen nem érdekel senkit. Még úgy sem, hogy 2016 októberében szépen csendben, de teljesen nyíltan Amerika is beszállt a kaotikus polgárháborúba.

Ráadásul mivel Jemen mai nyomorúságának jó részéről, az éhező gyerekekről pedig különösen az a Szaúd-Arábia tehet, amely a nyugat legfőbb szövetségese a régióban, és amely nyugati fegyverekkel lő rommá mindent, ami még nem rom Jemenben, sokan érdekeltek abban, hogy a világ inkább csak a Jó és Rossz küzdelmeként könnyen eladható moszuli ostrommal foglalkozzon.

Az élet Szanaában. AFP PHOTO / MOHAMMED HUWAIS

A jemeni helyzet megértéséhez muszáj a világ egyik legcsavarosabb és leghosszabb történelmű régiójának legalább az alapjaival tisztában lenni. Szerencsére ez első néhány évezredet már tökéletesen összefoglalta Gary Brecher:

  • I. e. 2000: Jemenben a Bibliából is ismert Sába királynője uralkodik. Ez Jemen fejlődésének csúcsa, azóta az ország azóta csúszik lefelé a lejtőn.
  • I e. 1999-I. U, 1838: Anarchia, káosz, fosztogatás, rabszolgazsákmányolás. Piti törzsfőnökök hol szövetkeznek, hol elárulják egymást.
  • I. u. 1838: Az angolok partra szállnak, és a birodalmukhoz csatolják Dél-Jement.

Az angolok természetesen nem békét és fejlődést hoztak Jemenbe. Birodalmuk egyébként is csak a tengerpart néhány, a Vörös-tenger bejáratának ellenőrzése szempontjából stratégiailag fontos kikötőre terjedt ki. Az ország magas hegyekkel, meredek szurdokokkal és sivataggal teli belsejében továbbra is a piti törzsfőnökök uralkodtak, akik ekkortól már a gyarmattartókkal is szövetkezhettek, ha éppen olyan áruláshoz volt kedvük.

Az angolok egészen 1967-ig ragaszkodtak dél-jemeni gyarmatukhoz, kivonulásuk után pedig a hidegháború nyitott egészen új lehetőségeket a piti törzsfőnökök előtt. Innentől kezdve már a két nagyhatalommal és regionális csatlósaikkal is lehetett szövetkezni egymás ellen. Az országot végül 1990-ben sikerült a ma ismert Jemenné egyesíteni, nem véletlenül éppen akkor, amikor a szovjeteknek már voltak Jemennél sürgősebben elintézendő ügyeik is.

Béke ettől még nem lett az országban, de legalább a világ néhány évig megtehette, hogy egy kicsit sem figyelt Jemenre. Egészen 2000 októberéig, amikor a Áden kikötőjében öngyilkos terroristák támadtak a USS Cole hadihajóra, és megöltek 17 amerikai tengerészt. A merényletet egy addig kevesek által ismert szervezet, az al-Kaida vállalta magára. Amikor 11 hónappal később az egyébként jemeni származású Oszama bin Láden emberei New Yorkra támadtak, Jemen végképp érdekes lett.

Húti harcos a szanaai temetőben. AFP PHOTO / MOHAMMED HUWAIS

A 24 milliós ország demográfiai összetétele még a történelménél is bonyolultabb. A piti törzsfőnökök által vezetett törzsek, klánok, nagycsaládok és kasztok mozaikdarabjait itt reménytelen összerakni, úgyhogy maradjunk csak az ország legfontosabb törésvonalánál, a vallásinál. Jemen nagyjából 60 százaléka szunnita muszlim, akik inkább a partvidéken élnek, a többiek pedig síiták, és nagy részük az ország hegyes-szurdokos-sivatagos belsejében lakik.

A síiták közül a legtöbben a zajdita szárnyhoz tartoznak. A mai jemeni konfliktus kezdeteként pedig nem időszámítás előtt 1999-et szokás megjelölni, hanem időszámítás után 2004-et, amikor az ország elnökének, a szunnita Ali Abdulahh Szalehnek az az egyébként minden bizonnyal megalapozott érzése támadt, hogy a zajditák nem szeretik, és meg akarják dönteni a hatalmát. Ennek elkerülése érdekében megelőző csapást indított az ország belseje ellen, aminek keretében a kormány katonái megölték Husszein al-Hútit, aki piti törzsfőnökből éppen minden jemeni zajdita vallási vezetőjévé próbált emelkedni.

Al-Húti halála kapóra jött a mártírokhoz történelmileg egyébként is vonzódó jemeni zajditáknak, akik általános felkelést indítottak Szaleh kormánya ellen, és, hogy a felkelésnek jobb legyen a marketingje, egyszerűen átnevezték magukat hútiknak. A következő években a Hútik és Szaleh katonái kölcsönösen mészárolták egymást, ami, ahogy azt már áttekintettük, Jemenben a legrendesebb kerékvágásnak minősül.

A kerékvágásból kizökkenés 2011-ben jött el, amikor a jemeni gyilkolási hagyományokba beleszólt a világpolitika. Szalehet végül nem a hútik győzték le, hanem az Arab Tavasz részeként Jemenbe is megérkező tiltakotzási hullám, amely az év végén több tízezer fiatalt vitt a főváros, Szanaa utcáira. Jemen lakosságának több mint 50 százaléka 18 év alatti, így bőven volt emberanyag a történelemkönyvekbe „Jemeni Forradalom” néven bekerült tüntetésekhez.

Szaleh ugyan kénytelen volt lemondani, de a 2012 eleji elnökválasztáson igen demokratikusan, egyetlen indulóként az érvényes szavazatok pontosan 100 százalékát megszerző, szintén szunnita Abdrabbuh Hadi alatt sem változott semmi. Maradtak a piti törzsfőnökök és a Húti felkelés is. Hadi azonban nem tudott olyan ügyesen lavírozni bel- és külpolitikailag, mint Szaleh, aminek eredményeként az egyre erősödő hútik 2014-ben elfoglalták Szanaaát, és ezzel gyakorlatilag átvették a hatalmat Jemenben. Azonban ami a zajdita síiták győzelmének tűnt, valójában csak a kezdete volt a még jemeni mércével is brutális háborúnak; amely a mai napig is tart, és fekete lyukként rántja magába a régió és most már az egész világ legkülönbözőbb hatalmait.

Szaúdi támadás utáni húti temetés. AFP PHOTO / STRINGER

Jemen számtalan tragédiája közül az aktuális annak köszönhető, hogy Szaúd-Arábia nem hajlandó eltűrni a szomszédjában egy síita vezetésű országot. Különösen azért, mert a szunnita iszlám radikáilis, vahabbita vonalát követő királyság déli, Jemennel határos vidékén sok síita él, és a rijádi palotákban sokan rettegnek attól, hogy ha a hútik működtetni tudnak egy államot, akkor a határ két oldalán élőkben felmerül erőik egyesítése. A szaúdiak már Szaleh küzdelmét is támogatták a hútik ellen, 2014 óta viszont egészen nyíltan segítik a jemeni polgárháborúban küzdő szunnita csapatokat. Fegyverrel, stratégiai légicsapásokkal, mindennel.

Nem olyan nyíltan, mint Szaúd-Arábia, de a polgárháborúban aktív a Közel-Kelet másik nagyhatalma, a síita Irán is. Ugyan a perzsák nem zajditák, de a pánsíita szolidaritással takarózva, valójában inkább csak Szaúd-Arábia-ellenes regionális stratégiájuk részeként támogatják a hútikat. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy néhány kisebb arab ország is a szunnitákat és Hadi elnököt támogatja, míg Szaleh ex-elnök állítólag ma már a legszebb piti törzsfőnöki hagyományoknak megfelelően a hútikkal szövetkezik.

A konfliktusnak ebben a legújabb, 18 hónapja tartó szakaszában 6800 jemeni halt meg, az ország egyébként is törékeny infrastruktúrája pedig hatalmas károkat szenvedett. Ennél is égetőbb probléma, hogy 2016 októberére az ENSZ becslése szerint 14,4 millió jemeni élelmiszerellátása lett bizonytalan. Többségük az ország belsejében, tehát húti fennhatóság alatt él, és ahogy az ilyen helyzetekben lenni szokott, a gyerekek a legsérülékenyebbek, becslések szerint ma 700 000 jemeni gyerek éhezik vagy van az éhezés szélén.

Helyzetük reménytelennek tűnik, mivel a világ segélyszervezetei ha be is mernek menni Jemenbe, akkor is csak nagyon nehezen tudják elérni a legjobban szenvedő húti területeket. A szaúdiak mindenre lőnek, ami mozog, és persze arra is, ami nem: kikötőkre, iskolákra, utakra, kórházakra. Egészen úgy tűnik, mintha szándékosan éheztetnék halálra a jemeni síitákat. Október 8-án pedig egy húti temetést lőttek szét, aminek 140 halálos áldozata és több mint 500 sérültje volt.

A 140 halálos áldozatot követelő szaúdi támadás nyomai Szanaában. AFP PHOTO / MOHAMMED HUWAIS

Ezt a támadást a Human Rights Watch nemzetközi emberijogi szervezet háborús bűnnek nevezte, ami nem szokatlan a világnak ezen a részén. Viszont ennek kapcsán sokan arról kezdtek cikkezni, hogy a háborús bűnt elkövető bombát bizony abban az Amerikában gyártották, amely a szaúdi hadsereg legnagyobb beszállítója. Persze nincsenek egyedül, a nyugati világ gyakorlatilag valamennyi fegyvergyártó országa kereskedik a szaúdiakkal, és a gyümölcszöző partnerség annak ellenére is töretlen, hogy ma már mindenki tudja: a vahabbita szaúdi iszlámnál nincs jobb táptalaja a nyugati világ nagy ellenségének, az iszlám terrorizmusnak.

A temetés lebombázását még Washington is elítélte, de néhány nap múlva már semmi kétség nem volt afelől, hogy az amerikaiak kivel vannak a jemeni polgárháborúban. Október 9-én rakétatámadás érte a jemeni partoknál állomásozó USS Mason hadihajót. Az ország húti részéről indított rakéták ugyan a hajót nem érték el, de ahhoz elegendőek voltak, hogy cserébe az amerikaik szétlőjenek néhány húti radarállomást. Ez hadászatilag egy lábjegyzetet sem érne meg, de arra biztosan elegendő volt, hogy a szaúdiakat megnyugtassa: a szövetség Amerikával sziklaszilárd.

Az amerikaik hivatalosan „limitált önvédelmi csapás”-nak nevezték válaszukat, és nem valószínű, hogy Moszul mellett, miközben Washington épp elnökváltásra készül, nagy kedvük lenne ennél mélyebben belefolyni egy újabb konfliktusba. Ami ráadásul már túl van 4000. születésnapján. És akárki lesz az új elnök, nincs annyi megrázó kép éhező és halott gyerekekről, ami arra kényszerítené Amerikát, hogy komoly konfliktust vállaljanak fel a szaúdiakkal.

Édesanyja nézi a 18 éves Szaida Ahmad Baghilit a hútik által ellenőrzött Hudeida kórházában. AFP PHOTO

A jemeniek meg valahogy túlélik ezt a háborút is, még ha nem is mindannyian. Az igazi borzalom akkor jön majd, ha az éhezés mellé megérkezik a szomj is. Jemen területén soha nem volt vízbőség, de amióta az ország lakossága robbanásszerűen növekedni kezdett, a helyzet drámaian romlik. Amikor az 1970-es években a mezőgazdasághoz elkezdtek egyre mélyebb és mélyebb kutakat ásni, a talajvíz szintje azonnal zuhanni kezdett.

Ma a jemeni lakosság 80 százaléka csak nehezen tud vízhez jutni, és van, ahol 1000 méternél is mélyebb kutakat kell ásni a talajba. A száz éve még alig 20 000 lakosú Szanaában különösen súlyos a helyzet, vannak szakértők, akik szerint a ma kétmilliós városban 2017-re tényleg el fog fogyni a víz.

Jemen kilátásait tovább rontja, hogy a lakosság körülbelül egyharmada függője a kat nevű, élénkítő hatású növénynek. Becslések szerint a jemeniek jövedelmük negyedét-harmadát költik katra, és az ország édesvíztartalékainak 40 százalékát kattermesztésre használják. Az országban van néhány ötletes vízpótlási módszer, például a hegyekben a ködszüret, de a 2030-ra becsült 40 millió jemeni szomját így biztosan nem lehet hatékonyan oltani.

Ma már komolyan szó van arról, hogy Jemen lesz a világ első országa, ahol egyszerűen elfogy a víz. Ha ez megtörténik, a szíriainál nagyságrendekkel nagyobb menekülthullám indulhat el a világ szerencsésebb vidékei felé. Jemen a világtérképen elég elszigeteltnek tűnik, de a helyiek évezredek megpróbáltatásai után sem a tengertől, sem a sivatagtól nem ijednek meg. Sokan már ma is Szomáliába menekülnek, pedig ha van a világnak országa, amire nem szokás a boldogabb jövő zálogaként tekinteni, az egészen biztosan az. De lehet, hogy nekik van igazuk, és Jemen jövőjénél még Szomália is többet ígér.