Kamunak tartják, hogy az új tulaj feltámasztja a a Népszabadságot

media
2016 november 02., 20:11
comments 67

Az új tulajdonosnak nem áll szándékában a Népszabadság újraindítása – erre jutott Hargitai Miklós, a Népszabadság szakszervezeti titkára, miután tárgyalt a Mediaworks kiadó elnök-vezérigazgatójával, Liszkay Gáborral. Hargitai Miklós

Hargitai Miklós a Hír TV-ben beszélt arról, hogy az új tulajdonos igyekszik csoportos létszámleépítéssel elbocsátani a dolgozókat. Ennek költsége a végkielégítések miatt mintegy 200-300 millió forint lenne, de amíg ez nem következik be, fizetnie kell a felfüggesztett dolgozókat.

Úgy látjuk, hogy a csoportos leépítést a jelenlegi vezetés ugyanúgy próbálja elkerülni, mint az előző. Nyilvánvaló, hogy nekik is kényelmetlen ez a helyzet, mert ott van hetven-egynéhány ember, akiknek munkát nem tudnak, viszont fizetést kénytelenek adni” – mondta Hargitai. Hozzátette, hogy a jelenlegi vezetés valahogy szabadulna ettől a helyzettől, de úgy, hogy a csoportos létszámleépítésnek a feltételeit ne kelljen betartani. (MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.