Lakner Zoltán a 168 Óra főszerkesztő-helyettese lesz

Komoly változások zajlanak éppen a hetilapnál: a 24.hu értesülései szerint felmondott a lap főszerkesztő-helyettese, Jolsvai András, aki 19 éven át töltötte be ezt a posztot és a lapot kiadó Telegráf Kft.-t tulajdonló Brit Média tanácsadói posztjáról távozik Mester Ákos is, a lap egykori főszerkesztője.

Jolsvai megerősítette az információt a lapnak, elmondta azt is, hogy ő kezdeményezte a váltást, de az okokat nem kívánta nyilvánosságra hozni.

Arról egy ideje már lehet hallani, hogy a lap környékén nincs minden rendben, komolyan csúsznak a fizetések, a Brit Média Kft. élén álló Megyeri András pedig egy cégbírósági végzés miatt el van tiltva a cégvezetéstől.

Az is csütörtökön derült ki, hogy érkezik viszont a laphoz az ismert politológus, Lakner Zoltán, aki főszerkesztő-helyettes lesz majd. Lakner is megerősítette a hírt a 24-nek és elmondta, bízik benne, hogy a cég körüli bizonytalan helyzet hamarosan rendeződhet.