Magyar Nemzet: Valójában nem 550, hanem 700 milliárdba kerülne a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása

gazdaság
2016 november 04., 06:02
comments 61

A Magyar Nemzet kormányközeli forrásokra hivatkozva ír arról, hogy egy tavaly született, nyilvánosságra nem hozott kormányhatározat már rögzíti a kínai beruházásban megvalósítandó Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításának finanszírozási terveit. A dokumentum szerint a beruházást

85 százalékban húszéves futamidejű, Kína által nyújtott kölcsönből fedezné az állam.

A határozat meghozatalakor még 472 milliárdra becsülték a beruházás értékét, ami az olimpiai tervek miatt 550 milliárdra nőtt. A lap szerint tehát a végösszeg úgy néz ki, hogy

kamattal együtt 565-613 milliárdos kínai hitel + 82,5 milliárd önerő = 647,5-695,5 milliárd forint.

A beruházással kapcsolatban még rengeteg a kérdés, azontúl természetesen, hogy megtérül-e valaha a befektetett összeg a magyar adófizetőknek.

  • Kínai október 31-ig ígérte, hogy kidolgozza a finanszírozás részleteit. Szijjártó Péter szerint ez meg is történt és a ma kezdődő rigai csúcson tárgyalnak is róla.
  • Az Európai Bizottság korábban már kötelezettségszegési eljárást indított a vasúti beruházás miatt, állítólag a korrupció gyanúja merült fel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.