Azt tanácsolták, hogy kérjük ki a papírokat, amiket aztán nem adtak oda. A Budapest–Belgrád gigaprojektről van szó, amelyhez Orbán Viktor apja szállította a követ.
A legforgalmasabb napon is mindössze 14 vonat használta a vonalat.
Eddig az volt a mondás az építőiparban, hogy drága ugyan Orbánék köve, de legalább minőségi. Most ez az érv megbicsaklik, jegyzőkönyvek bizonyítják ugyanis, hogy a gigafelújításra szállított és beépített kő bizonyos műszaki paraméterei nem feleltek meg az előírásoknak. A MÁV ugyanakkor azt állítja, az építkezés során minden rendben volt.
Még tesztelik, hogy biztonságos-e a vonal.
A MÁV szerint minden az előírásoknak megfelelően történt.
Hegyi Zsolt MÁV-vezér két remek hírt hozott néhány óra leforgása alatt, és történetesen mindkettő a Budapest-Belgrád vonalhoz kötődik.
A hétből csak négy lépte át az országhatárt.
„Végig kétvágányú, 160 km/h sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel.”
A menetidő pedig 3 óra 15 perc lehet.
Még várni kell, hogy beinduljon a kínai „szupervasút”.
A képviselő arról posztolt, hogy ködben csak negyvennel közlekedhetnek majd a vonatok.
Teló kikapcs, segges Észak-Koreában, vétó Brüsszelben, kérdések a Pride körül, Magyar előnye a 444 napindító hírlevelében.
Beavatkozás lenne a külpolitikába, ha felülbírálnák Szijjártó Péter elutasító döntését, véli az AB.
5 milliárd forint profit vándorolt tovább két tulajdonosként megjelenő Mészáros-céghez.
Több százezren tüntettek Szerbiában, mert az emberek úgy érzik, Vučić rendszerében már elviselhetetlen az élet. A 444 tudósítói végigkövették a szombati napot, amire egész Európa figyelt – ez a videó viszont arról is szól, mi vezetett idáig.