A szerbek szerint 32 euró, a MÁV diái alapján 26 euró lesz a legolcsóbb Budapest-Belgrád-menetjegy

közlekedés
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Aleksandra Sofronijevics, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztere kijelentette, hogy a Belgrád–Budapest vasútvonalon február végén indul el a teherforgalom, a személyforgalom megindítását március végére tervezik - írta meg a Világgazdaság.

Sofronijevics a jegyárról is beszélt. Azt mondta, hogy 32 eurónak megfelelő dinárt (12 ezer forint) kell majd fizetni a két főváros közötti egyirányú jegyért, a menetidő pedig 3 óra 15 perc lesz. Az első információnak azonban ellentmond Font Sándor Facebook-posztja. A fideszes parlamenti képviselő ugyanis feltöltött egy MÁV-os diát, amin a Budapest-Belgrád-jegy „26 eurótól” (9900 forint) felirattal szerepelt.

Gép dolgozik a Budapest-Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszán 2024-ben
Fotó: Németh Dániel/444

Font Sándor posztjából kiderült, hogy február 27-én indul a teherforgalom a vonalon, a személyforgalmat pedig várhatóan március 15-én indítják meg. A vonalon közlekedő valamennyi járat végállomása a Keleti pályaudvar lesz. Négyfajta járat várható:

  • nemzetközi vonatok Budapest és Belgrád között: belföldön csak Kiskunhalason és Kelebián állnak meg (2 óránként),
  • InterRégiók Kiskunhalasig: Szabadszállásig mindenhol, utána csak Kiskőrösön és Soltvadkerten állnak meg (2 óránként),
  • InterRégiók Kelebiáig: mindenhol megállnak (2 óránként),
  • személyvonatok Délegyházáig: Ferencvárost kivéve mindenhol megállnak (óránként).

A leggyorsabb opcióval Délegyházára 37 perc, Kiskőrösre 78 perc, Soltvadkertre 81 perc, Kiskunhalasra 74 perc, Kelebiára pedig 90 perc alatt lehet majd eljutni.