Lehet, hogy kiverték Robin Van Persie bal szemét

sport
2016 november 07., 07:56
comments 27

Hiába lőtte ő az első gólt az Akhisar Belediyespor ellen idegenben 3–1-re megnyert meccsen, az nyilván mindenképp szörnyű emlék marad a legendás hollad középcsatárnak. Van Persie az első félidő vége felé, nem sokkal a gólja után látszatra teljesen ártatlanul ütközött egy ellenfelével, majd a szeméhez kapott és a földre rogyott. Hamar kiderült, hogy felhasadt a bal szemhéja és megsérült a szeme is. Azonnal kórházba vitték, azóta is ott van. Egyelőre eléggé ellentmondó sajtóértesülések vannak a sérülés súlyossságáról. Egyes források szerint erős veszélyben van a szeme világa, a legfrisebb hír szerint - a kluborvos nyilatkozata - viszont teljesen fel fog épülni. Török lapok pedig azon lamentáltak, hogy a focistát állítólag negyedórát váratták a vizsgálattal.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.